Székelyföld autonómiája: még rátett egy lapáttal az államfő a korábbi nyilatkozatára

Az államfő tudomásul vette, hogy a szenátus elutasította Székelyföld autonómiastatútumát, és megjegyezte: az ehhez hasonló törvénykezdeményezéseknek nincs, amit keresniük a román parlamentben – közölte szerda este az elnöki hivatal a szenátusi szavazásra reagálva.

A kommüniké szerint az államfő határozott fellépése nélkül a szenátus nem sietett volna elutasítani nagy többséggel az "alkotmányellenes és veszélyes tervezetet", amelyet a "Szociáldemokrata Párt felelőtlen cinkosságával" hallgatólagosan elfogadott a képviselőház.

"Románia elnöke arra figyelmeztet, hogy az ilyen törvényjavaslatok elsősorban a magyar közösségnek ártanak, és az elmérgesedés kockázatát hordozó mesterséges feszültséget keltenek a társadalomban. Az ilyen törvényjavaslatoknak, amelyek semmibe veszik az alkotmányos rendet, nem kellene valaha is Románia parlamentjének napirendjére kerülniük" - zárul az elnöki hivatal közleménye.

Mint ismert, a szenátus elutasította szerdán azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, a parlament két magyar képviselője által decemberben ismét beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek. Az autonómiatervezetet kizárólag az RMDSZ frakciója támogatta.

A szenátusi szavazás előtt tartott sajtónyilatkozatában az államfő kijelentette: a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) "azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak". Magyarul köszöntve a PSD elnökét, feltette a kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?

Az államfő nyilatkozata élénk negatív visszhangot váltott ki. Az RMDSZ és több román párt elítélte, a magyar külügyminiszter is reagált rá, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat pedig feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.

Kapcsolódók

Kimaradt?