Koronavírus: kidolgozta a vérplazmakezelés módszertanát az egészségügyi minisztérium

Az új típusú koronavírus-fertőzésből kigyógyult páciensek vérplazmavételét szabályozó miniszteri rendeletet adott ki szerdán az egészségügyi tárca: ez az első lépés annak érdekében, hogy a betegségben szenvedőket a gyógyultak vérében már megtalálható ellenanyaggal kezelhessék – közölte Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

A vérplazma terápia bevezetéséhez nemcsak a vérplazmavétel feltételeit kell szabályozni: a kezelés is meg kell kapja a fertőző betegségek, illetve intenzív ellátás orvosi szaktestületének jóváhagyását. Erre valószínűleg még várni kell, mert egyelőre vita van róla az infektológusok és aneszteziológusok között, hiszen Romániában még nem alkalmazták ezt a terápiát – magyarázta a miniszter.

Országszerte eddig 2400 igazolt koronavírus-fertőzött gyógyult ki a betegségből. A miniszteri rendelet szerint közülük azok jelentkezhetnek önkéntes vérplazmadonornak, akik szívesen megosztanák védettségüket a Covid-19-ben szenvedő betegekkel. A vérplazmavételt megelőzően tesztelik majd a donorokat, hogy rendelkeznek-e koronavírus-ellenanyaggal.

Kínai kutatók április elején az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be arról, hogy az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből már felépült páciensek vérében lévő antitestek egyetlen adagja életeket mentett súlyosan fertőzött betegek esetében.

A 20. század elején – a megfelelő oltások felfedezése előtt – az orvosok a kanyaróból, gyermekbénulásból, mumpszból vagy influenzából felépült betegek vérében keletkezett antitestekkel kezeltek sikeresen olyanokat, akik ezektől a betegségektől szenvedtek.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?