Johannis: május 15. után szabadon járhatunk, de nyilvános helyeken kötelező lesz a védőmaszk viselése

Május 15. után eltörlik a kijárási tilalmat és a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott korlátozások jó részét, viszont a zárt nyilvános helyeken, például a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz a védőmaszkok viselése – jelentette be Klaus Johannis államfő szerda kora délután.

Az elnök védőmaszkkal az arcán állt a kamerák elé, és azzal kezdte beszédét, hogy „így fogunk kinézni május 15. után a nyilvános helyeken és a tömegközlekedési eszközökön”, majd, hogy mondandója érthetőbb legyen, maszk nélkül folytatta. Jó hír – fogalmazott –, hogy a szükségállapot végén nem hosszabbítják meg a korlátozó intézkedések többségének hatályát, de lesznek szabályok – például a köztéri gyülekezésre vonatkozó tilalom érvényes marad május 15. után is –, amelyeket a biztonság kedvéért továbbra is be kell majd tartani.

Johannis Ludovic Orban kormányfővel és a koronavírus-járvány elleni küzdelemben érintett miniszterekkel egyeztetett délben a kedden bejelentett fokozatos enyhítések gyakorlatba ültetéséről, ezt követően jelentette be a megbeszélésen hozott intézkedéseket. „Nem korlátozzuk többé a szabad közlekedéshez való egyéni jogot, nem lesz megszabva, hogy mikor és hová mehetünk, nem kell lakhelyelhagyási nyilatkozatot kitöltenünk, de a saját magunk és a környezetünk egészségének a védelmében maszkot kell majd hordanunk a nyilvános helyeken” – fogalmazott.  

 

A hatóságok továbbra is ajánlani fogják a tömegek kerülését, sőt egyáltalán azt, hogy az emberek túl közel menjenek egymáshoz, és több ezzel kapcsolatos óvintézkedést is be fognak vezetni. Johannis szerint „meg kell tanulnunk együtt élni” a koronavírussal, és szerinte elképzelhető, hogy a védőmaszkok kötelező viselését csak jövőre oldják majd fel, annak függvényében, hogyan alakul a megbetegedések száma. Fenntartotta, hogy a május 15-ét követő enyhítéseket fokozatosan fogják bevezetni. A legfontosabbnak a gazdaság bizonyos ágazatainak „újraindítását” és a tanév folytatását, a vizsgák megszervezését tartotta, és mint mondta, ez ügyben mielőbb tárgyalni fog a tanügyminisztérium vezetőségével.

Johannis nyomatékosan felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy május 15-ig még érvényben van a szükségállapot és a kijárási korlátozás, és a hatóságok szigorúan ellenőrzik a rendelkezések betartását.

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?