A liberálisok megtámadták az alkotmánybíróságon a rezsikifizetést elhalasztó törvényt

A liberálisok megtámadták az alkotmánybíróságon a koronavírus-járvány által érintett cégeknek és természetes személyeknek kedvezményeket biztosító törvényt, amelyet döntő házként pénteken fogadott el a képviselőház.

A jogszabály többek között kimondja, hogy azok a gazdasági társaságok, amelyek a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak leállítani tevékenységüket, vagy folyó hónapban legalább 15 százalékkal csökkentek bevételeik az elmúlt két hónap átlagához képest, 2020 márciusától számítva három hónapig halaszthatják a munkáltató által visszatartott társadalombiztosítási járulékok befizetését.

A három hónap alatt esedékes összeg 50 százalékát az időszak lejárta utáni 12 hónapra felosztva kell befizetniük. A kedvezmény azzal a feltétellel vehető igénybe, hogy a munkáltató vállalja, a törvény életbe lépésétől számított legalább 12 hónapig nem bontja fel a 2020. március 1-jén érvényben volt munkaszerződéseket.

A tervezet előírja még, hogy azok a természetes személyek, akiket közvetett vagy közvetlen módon érintettek a szükségállapot idején hozott hatósági intézkedések, valamint azok a gazdasági társaságok, amelyek kénytelenek voltak leállítani tevékenységüket, vagy folyó hónapban legalább 15 százalékkal csökkentek a bevételeik az elmúlt két hónap átlagához képest, a törvény életbe lépésétől számított három hónapig elhalaszthatják a közüzemi számlák - víz- és csatornázási díj, áram- és gázszolgáltatás, szemételszállítás, telefon-, internet- és kábeltévé-szolgáltatás díja - fizetését.

Ezek az alkotmányos kifogások

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a tervezet elfogadási módja megszegi a kétkamarás parlament elvét, mert a képviselőház három olyan bekezdéssel bővítette a tervezetet, amelyeket nem tárgyalt meg a felsőház. Az alkotmánybírósági óvásban a liberálisok kifejtik: a parlament nem tett eleget annak az alkotmányos kötelezettségének, hogy a tervezetet láttamoztassa a Szociális Gazdasági Tanáccsal (CES).

Rámutatnak: a társadalombiztosítási járulékok befizetésének halasztása jelentős mértékben érinti az állam bevételeit, és így a 2020-as költségvetést is, a tervezet kezdeményezői pedig nem jelölték meg azt a forrást, amelyből ezt a kiesést fedezni lehetne. A liberálisok szerint egyik ház vezetősége sem kért véleményezést a kormánytól az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatásáról, és ennek mértékét a tervezetben sem becsülik meg.

A liberálisok kifejtik: a törvénytervezetet két nappal az után nyújtották be a parlamentbe, hogy a kormány már elfogadott egy részben hasonló sürgősségi kormányrendeletet, így - amennyiben életbe lép - a cégek társadalombiztosítási járulék fizetési kötelezettségét két, egyidőben érvényben lévő jogszabály fogja szabályozni.

A parlament nem tartotta tiszteletben az intézmények közötti lojális együttműködés elvét sem - véli a PNL.  A liberálisok szerint ugyanakkor sérül az az elv is, amely szerint a jogszabályok csak a jövőt illetően bírnak hatással, amennyiben az április 3-án elfogadott jogszabály március 1-jétől lépne érvénybe.  Meglátásuk szerint a törvénytervezet helyenként homályos megfogalmazásokat tartalmaz, és diszkriminatív módon kizár egyes adófizetőket a kedvezményekből.

A PSD: ez súlyos csapás a lakosságra

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Marcel Ciolacu szerint a pártja által kezdeményezett és parlament által elfogadott szociális és gazdasági intézkedések alkotmánybírósági megtámadása súlyos csapást mér a romániai lakosságra és a hazai cégekre, amelyek pedig valós támogatást reméltek az államtól.

"Orban úr, az, hogy megtámadták az alkotmánybíróságon a PSD által kezdeményezett szociális és gazdasági intézkedéseket, amelyeket minden politikai párt megszavazott a liberálisokon kívül, nem a PSD-re mér csapást, hanem a románokra és a román cégekre, akik most valós támaszra számítottak az állam részéről. Látom, folyton Olaszországgal és Spanyolországgal hasonlítják össze magukat! Akkor vegyék figyelembe azokat a szociális és gazdasági védelmi intézkedéseket is, amelyeket ők hoztak meg" - írta Ciolacu hétfőn a közösségi oldalra.

Kapcsolódók

Kimaradt?