Az RMDSZ támogatja a PSD együttműködésre vonatkozó felhívását

Kelemen Hunor jónak tartja Marcel Ciolacu felhívását, hogy a parlamenti pártok együtt dolgozzanak ki egy tervet a válság leküzdésére. Az RMDSZ szövetségi elnöke vasárnap este beszélt erről az Agerpresnek.

Kelemen Hunor úgy érvelt: vannak olyan időszakok, amikor félre kell tenni az összes politikai, ideológiai és egyéb vitát, és a többi politikai szereplővel együtt megoldásokat kell keresni, mert az ország teljes lakossága és a nemzetgazdaság is érintett. Ezért úgy gondolja, hogy egy világjárvány idején szerencsés lenne szélesebb körű párbeszédet folytatni, szélesebb körű konszenzust kialakítani elsősorban az egészségüggyel, majd a gazdasággal, a rövid- és középtávú beruházásokkal kapcsolatban.

„Véleményem szerint az ilyen jellegű párbeszéd bármikor jól jön, és mi, szakembereink révén hajlandók vagyunk erre a párbeszédre az összes parlamenti erővel, és nem csak. (...) Meg kell próbálnunk megtalálni azt a néhány területet, ahol együtt tudunk működni” - mondta az RMDSZ elnöke.

Hozzátette: bizonyos mértékig egyetért Marcel Ciolacunak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnökének kijelentésével, miszerint nem létezik párbeszéd a parlament és a kormány között, hisz gyakran „a sajtóból értesülnek”, hogy a kabinet milyen intézkedésekre készül a gazdasági-pénzügyi szférában.

Kelemen Hunor nem kívánt javaslatokat előterjeszteni a pártok közötti tárgyalások témáira. Azt mondta: meg kell várni a többi politikai erő, elsősorban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) reakcióját.

Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke vasárnap fordult nyílt levélben a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ, a Pro Románia, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), és a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökéhez, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának vezetőjéhez. Ciolacu azt mondta: valamennyi alakulat együttműködésére van szükség ahhoz, hogy mielőbb kidolgozzák az országot a jelenlegi válságból kivezető tervet.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?