„Maradj otthon!” Lecsaptak az éjszakai lófrálókra a háromszéki hatóságok

Hétfő estétől életbe lépett a részleges kijárási tilalom Romániában. A koronavírus megfékezése érdekében hozott katonai rendelet szerint este 10 órától reggel 6 óráig csak indokolt esetben hagyhatják el lakhelyüket! Aki megteszi annak vagy munkahelyi igazolást kell felmutatnia, amiből kiderül, hogy az éjszakai órákban lakhelye és munkahelye között kénytelen közlekedni. A másik lehetőség, hogy saját felelősségre tett nyilatkozatot tölt ki, amiből kiderül, hogy  milyen sürgősségi ügyben tartózkodik az utcán és, hogy milyen útvonalon közlekedik. Aki ezen dokumentumok valamelyike nélkül hagyta el lakhelyét, az 5000 lejes büntetést kockáztat, amiből mint kiderült egy éjszaka alatt akár többet is lehet kapni.

A romániai hatóságok már első éjszaka nagyon szigorúan vették a hétfő este 10 órától hatályba lépő kijárási tilalom tiszteletben tartását. A rendőrök és csendőrök hatalmas erőkkel vonultak az utcákra, szirénázó autókból, hangosbemondón üzenték a lakosságnak, hogy maradjanak otthon. A Kovászna megyei rendőrség az újságírókat is meghívta egy ilyen akcióra, amelynek során bemutatták, hogy miként zajlik a kijárási tilalom ellenőrzése Sepsiszentgyörgyön.

Tíz óra nyolc perckor szirénázó rendőrautó verte fel a Sepsiszentgyörgy melletti Árkos csendjét, ekkor éreztem, hogy komoly a dolog, ezért elkezdtem előkészíteni a kijáráshoz szükséges papírokat. Biztonságból a munkahelyi igazolás mellé kitöltöttem a saját felelősségre tett nyilatkozatot is, miszerint a rendőrség meghívására megyek utcára, mint később kiderült fölöslegesen, mivel nem szükséges mindkét dokumentum, elég csak egyik.

Tíz óra húsz perckor indultam Sepsiszentgyörgy irányába, és a faluban még nem tapasztalt nyugalom uralkodott, teljesen kihaltak voltak az utcák. Sepsiszentgyörgy határában értem utol az árkosi rendőr szirénázó autóját, fel voltam készülve, hogy megállít, ám megfordult, és elindult vissza a faluba.

Sepsiszentgyörgy utcái is ugyanolyan kihaltnak bizonyultak, mint a szomszédos falué. Az Állomás negyed fele vezető Oltmező utcában sem autóval sem gyalogossal nem találkoztam, ám messzire látszott az állomási körforgalomban szirénázó rendőr és csendőrautók fénye. Az ellenőrzést én sem úsztam meg.

Egy védőmaszkot és kesztyűt viselő forgalmi rendőr messziről intett, hogy álljak meg. Megmutattam neki a munkahelyi igazolást és a saját felelősségre tett nyilatkozatot is, mire felvilágosított, hogy bőven elég az egyik. Leparkoltam és csatlakoztam a rendőrökből és csendőrökből és két újságíró kollégából álló csapathoz. Üdvözöltük egymást, de kerültük a kézfogást. A háromszéki rendőrség új szóvivője, a fiatal Radu Stroe bemutatkozott, ám mivel védőmaszkot viselt, vélhetően nem fogjuk felismerni egymást az utcán.

A városon átvezető, máskor forgalmas útszakaszon csak elvétve közlekedtek autók. Néhány áruval megrakott teherautó haladt át előttünk, azokat nem állították meg, mivel feltehetően munkájukat végezték. Eközben viszont a szokásosnál sűrűbben jártak a villogó rendőr- és csendőrautók, amelyekből hangos bemondón kétnyelvű felhívást hangzott el: „Tartsák be a hatóságok utasításait: maradjanak otthon! Akkor hagyják el otthonaikat, ha munkába kell menniük vagy sürgős elintéznivalójuk van! Mi itt vagyunk, hogy Önök egészségesek maradjanak!” – hangzott a magyar nyelvű felhívás.

Főleg átutazókat büntettek

Megérkezésem után egy Maros megyei rendszámú taxit állítottak meg elsőként. Hárman ültek az autóban, mindannyiuktól elkérték a dokumentumaikat. Munkahelyi igazolással vagy saját felelősségű nyilatkozattal viszony egyikük sem rendelkezett. Az autó hátsó ülésén utazó férfi azonban magyarázkodni kezdett, hogy repülővel érkezett haza az országba és leszálláskor kapott egy hatósági dokumentumot, hogy hazaérve, azonnal lakhelyi elkülönítésbe kell vonulnia. A rendőr  mindhármuk iratait lefotózta és tájékoztatta őket, hogy mivel megszegték az éjszakai kijárási tilalmat postázzák számukra az 5000 lejes büntetést, és útjukra engedte.

Később elmagyarázta, hogy helyben senkinek nem állítják ki a bírságot, egyrészt, hogy azzal is ne hosszabbítsák az utcán töltött időt, másrészt, hogy legyen idő másokat is megállítani. A postán kapott büntetést az érintett megfellebbezheti majd. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Maros megyei autós sokat kockáztat, hiszen ugyanazért a kihágásért a következő településen is megkaphatja büntetését, így ez sokra rúghat amíg a szükséges iratok hiányában hazaérkezik.

Egy munkaruhába és fényvisszaverő mellénybe öltözött biciklis közeledett, őt is megállították, ám fel volt készülve. Elmondta, hogy munkahelyéről tart hazafele és munkaadója kiállította számára az ehhez szükséges igazolást. A rendőr azt is lefényképezte telefonjával, majd útjára engedte. Eközben a közelben leparkolt autóval indulni kívánó helybélit állított meg kollégája, aki nem tudott felmutatni sem munkahelyi igazolást, sem saját felelősségre tett nyilatkozatot, ezért lefotózták személyazonossági igazolványát, és hazaparancsolták.

Minden éjjel szigorúan ellenőriznek

A hatósági akció felzavarta a közelben lakókat, néhányan az ablakokból lesték, hogy mi történik az utcán. Egy kisgyerek az ablakból integetett a rendőröknek, akik barátságosan visszaintettek. Egy Galac megyei rendszámú autó közeledett, azt is megállították. Két férfi ült benne, a szükséges papírokat azonban ők sem tudtak felmutatni. Magyarázkodni kezdtek, hogy sürgős családi ügyben utaznak, a terhes lányáért mennek Kolozsvárra.

A rendőr felhívta figyelmüket: a sajtó két napja folyamatosan hangoztatja, hogy hétfő estétől kijárási tilalom van érvényben, és a sürgős eseteket saját felelősségre tett nyilatkozattal kell igazolni. „A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól”, hívta fel a figyelmet a rendőr, majd lefotózta a személyazonossági igazolványukat és felhívta figyelmüket, hogy sürgősen töltsenek ki egy nyilatkozatot, mert Kolozsvárig még sokszor megkaphatják a büntetésüket.

Az állomási hídon két nő közeledett gyalogosan, egyik fiatal csendőr mondta, hogy ismeri őket a közeli bevásárló központban dolgoznak kasszásként, biztosan munkából tartanak hazafele. Az ellenőrzést ők sem úszták meg, ám munkaadójuk felkészítette és fel tudták mutatni a munkahelyi igazolásukat. Közben egy másik gyalogos férfit is megállítottak, aki ugyancsak munkából tartott hazafele, neki is volt igazolása a munkaadójától. „Kérjük egyenesen menjen haza és ne hagyja el otthonát”, szólították fel őt is a rendőrök. „Eszembe sincs ezekben az időkben fölöslegesen kijönni a házból”, mondta mosolyogva a férfi és elindult hazafele.

Egy órányi tapasztalatszerzés után én is elköszöntem a rendőröktől, kitartást kívántam, hiszen rájuk a következő éjszakákon is ugyanez vár. Radu Stroe rendőrségi szóvivő szerint a kijárási tilalom érvényessége alatt minden este nagy erőkkel vonulnak az utcákra és abban bíznak, hogy egyre kevesebb lesz azok száma, akik nyomós ok nélkül elhagyják otthonaikat vagy ha ezt megteszik, akkor nem tudják felmutatni a szükséges papírokat, hiszen azzal borsos büntetést kockáztatnak. Elmondta, az első esti akciójuk azért is volt sajtónyilvános, hogy meg tudjuk mutatni: a hatóságok nagyon komolyan veszik a koronavírus terjedése miatt meghozott katonai rendelet előírásait. 

Kapcsolódók

Kimaradt?