Szerdától teljes kijárási tilalmat vezetnek be Máramaros megyében

Teljes kijárási tilalmat rendelt el szerdán nulla órától a sürgősségi helyzetek kezelésével foglalkozó bizottság Máramarosban. E szerint a megye lakói reggel 6 és este 10 között is csak indokolt esetben hagyhatják el a lakhelyüket. 

Máramaros az első megye Romániában, ahol nappal is kijárási tilalom lesz – számolt be a Digi24. A hírtelevíziónak Nicolae Silviu Ungur is megerősítette, hogy bevezetik ezt az intézkedést. Jelenleg az országban csak éjszakai kijárási tilalom van.

A prefektus elmondta, azért volt szükség az intézkedésre, mert a helyi hatóságok tapasztalatai szerint a Máramaros megyeiek nem tartják be a vasárnap estétől hatályba lépett katonai rendelet előírását, amely szerint kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember nem tartózkodhat együtt a szabadban.

„Ilyenek a máramarosiak. Nem tudják megállni, hogy ne találkozzanak egymással, ne verődjenek össze nagyobb csoportokban közterületen. Úgy ítéltük meg, hogy ez kockázatot jelent” – magyarázta a prefektus.

 

A rendelkezések szerint az emberek reggel 6 és este 10 között is csak indokolt esetben hagyhatják el szerdától a lakhelyüket, azaz bevásárlás, munkavégzés, halaszthatatlan gyógykezelés céljából. Aki a munkahelyére megy, annak fel kell mutatnia egy igazolást a munkaadójától. A 60 év fölötti személyek csak reggel 7 és 11 között végezhetik el a napi bevásárlásaikat.

A megye bizotság a rendkívüli helyzetek kezelését szabályozó 21/2004-es sürgősségi kormányrendelet alapján szigorított az óvintézkedéseken.

A romániai koronavírus-járvánnyal foglalkozó hírfolyamunkat itt találja.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?