A bevásárlást a kapu elé tették családtagjaik, a rendőrség naponta az ablakhoz hívta őket, a közegészségügyi igazgatóság minden nap telefonon érdeklődött hogylétükről, szeretteiknek pedig az ablakon át integettek, mutogattak – mesélt a 14 napos lakhelyi karanténjáról dr. Darkó Zsuzsánna marosvásárhelyi családorvos. A vesztegzárat férjével együtt önként vállalták, mert  szabadságukat Olaszországban töltötték, amikor a koronavírus-fertőzésről értesültek.

Dr. Darkó Zsuzsannát telefonon kerestük fel: beszélgetésünk során kiderült, szerdán töltötte első napját a munkahelyén, de nem figyelték árgus szemekkel szomszédjai és azok az emberek sem, akik tudtak a helyzetükről, hanem ellenkezőleg, bátorították őket, kérdéseket tettek fel nekik, ahogyan azt a kéthetes időszakban is tették.

Az elmúlt időszakot ismertetve gyakran hangsúlyozta, fontos a felelősségteljes magatartás, és az, hogy ne féljünk a lakhelyi karanténtól, hiszen csak ezáltal óvhatjuk meg szeretteinket és ismerőseinket egy esetleges fertőzéstől. Kiemelte, orvosként tudta, hogy egy ilyen helyzet mivel jár, így a legnagyobb aggodalmat nem a fertőzésveszély jelentette számára, hanem az a tudat, hogy férjével két hétig nem mehetnek ki a házból.

„Nem a vírus a veszély, hanem az emberek felelősségérzet-hiánya”

A családorvos elmondta, Olaszországban töltötték szabadságukat, amikor itthonról kapták a telefonhívást, hogy a koronavírus egyre inkább terjed, újabb és újabb fertőzöttek jelentkeznek az olasz tartományokban. Ők ugyan nem Lombardia vagy Veneto területén tartózkodtak, hanem Trentino-Alto Adige síközpontjában vakációztak, a hírek hallatán mégis felhívták a triesti konzulátust és a római nagykövetséget, hogy megtudják, van-e okuk aggodalomra. Ott megerősítették a híreket, és kifejtették, bár nem kényszeríthetik vendégeiket arra, hogy hazautazzanak, melegen ajánlják, hogy mihamarabb hagyják el az országot.

Ezt követően felkerekedtek, és mit sem törődve a szabadságukkal, hazaindultak, február 26-a körül már itthon is voltak. A határon dokumentumokat kellett kitölteniük, a közegészségügyi igazgatóság fényképet készített a személyazonossági igazolványukról és az autójuk papírjairól, így engedte őket tovább. Akkor még nem volt hőmérő a határon, és a teszteket sem végezték el arra hivatkozva, hogy csak olyan személyeket ellenőriznek, akik fertőzött térségekből érkeztek vagy kapcsolatba kerültek fertőzött emberekkel – idézte fel a Darkó Zsuzsánna.

Hozzátette, orvosként első dolga volt, hogy az országba érkezése után értesítse a közegészségügyi igazgatóságot (DSP). Február végén még a hivatali szervek is csak annyit tudtak, hogy jobb otthon maradniuk azoknak a személyeknek, akik Olaszországban jártak, de tudomásuk szerint nem érintkeztek fertőzöttekkel. Ezért úgynevezett önkéntes karanténba vonultak, önszántukból vállalták a vesztegzárat – ismertette a családorvos.

A lányukat előzetesen figyelmeztették, így volt ideje a vesztegzár idejére elköltözni a házból. A lakásban tehát csak férjével ketten maradtak, de nem tekintettek szörnyűségként az esetre: elfoglalták magukat, közös és egyéni tevékenységeket szerveztek, úgy töltötték az időt, mintha egy pihenéssel egybekötött hosszúhétvége volna. Hangsúlyozta, a félelem ebben a helyzetben nem segít. Nem volt előre felhalmozott élelmiszerkészletük, ahogyan egyéb vírus elleni, „védekezést szolgáló eszközük” sem, mégis átvészelték a 14 napot.

A bevásárlást a lányuk és a családtagjaik intézték: a beszerzett élelmiszereket és kenyeret a kapu elé tették, onnan vitték be a lakásba, miután elmentek „segítőik”. A szomszédok telefonon keresztül ajánlották fel segítségüket, és a szeretteik is telefonon keresztül kommunikáltak velük, vagy alkalomadtán az ablakon át integettek, mutogattak egymásnak.

A közegészségügyi igazgatóság naponta felhívta őket, és a hogylétükről érdeklődött: kikérdezte őket arról, hogy tapasztalnak-e magukon bármiféle koronavírust jelző tünetet, a rendőrség pedig naponta meglátogatta őket délutánonként: ilyenkor az ablak elé álltak és integetniük kellett, hogy a hivatali szervek megbizonyosodjanak róla, nem hagyták el a lakhelyi karantént.

A 14 nap gördülékenyen telt számukra, hiszen tudták, ez a periódus hamar a végéhez ér, és utána mindent folytathatnak a megszokottak szerint – magyarázta a családorvos. Hozzátette, a nehézséget inkább az jelentette, amikor haza kellett utazniuk, hiszen „fájt a szívük” otthagyni a síparadicsomot, valamint attól is tartottak, hogy hirtelen megindul a pánikoló tömeg és ők az országban rekednek.

Kiemelte, a legfontosabb az, hogy az emberek betartsák a hatóságok rendelkezéseit, és ne tiltakozzanak a karantén ellen. Ha nem vonulnak vesztegzár alá miután hazaérkeztek külföldről, az is megtörténhet, hogy ők maguk fertőzik meg családtagjaikat és szeretteiket, tehát a szabályok betartása kulcsfontosságú ebben a helyzetben. Úgy véli, nincs értelme attól tartani, hogy a karanténba vonulókat megveti a társadalom, valamint az sem reális elgondolás, hogy élelmiszert élelmiszerre halmozva próbálnak védekezni a vírus ellen: ennél sokkal fontosabb a felelősségtudat, és a szabályok betartása – nyomatékosította Darkó Zsuzsánna családorvos.