Orban kifogásolja, hogy csak a miniszterjelöltek meghallgatásának időpontját tűzték ki

Premiernek számít a házbizottságok döntése, amellyel csupán a miniszterjelöltek meghallgatásának időpontját tűzték ki, a kormány beiktatását eldöntő parlamenti szavazásét nem – jelentette ki Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

„Eddig minden kormánybeiktatási eljárás ütemterve már az elején tartalmazta mind a miniszterjelöltek meghallgatásának időpontját, mind a beiktatást eldöntő szavazás időpontját. Most azonban a házbizottságok szociáldemokrata többsége megtagadta, hogy kitűzze a beiktató szavazás időpontját. Ez újabb módszer egy alkotmányos, az együttes házszabályzatban is leszögezett eljárás bojkottálására” – nyilatkozta a jelenleg még ügyvivő miniszterelnöki tisztségben lévő Orban.

Szerinte a Szociáldemokrata Pártot (PSD) már nem érdekli semmi, „sem az alkotmány, sem a törvények, sem a jóérzés, sem az intézmények normális működése”.

Florin Cîțu kijelölt miniszterelnök pénteken nyújtotta be a parlamentbe az általa javasolt miniszterek névsorát, amely csak a pénzügyminiszter személyét tekintve változott az előző, Orban-kormány összetételétől (abban épp Cîțu volt a pénzügyi tárca vezetője). A parlament két házának együtt házbizottsága hétfőn eldöntötte, hogy a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatását kedden, szerdán és csütörtökön tartják, de a kormány beiktatásáról döntő szavazás időpontját nem tűzték ki. A házszabály szerint a javaslat benyújtásától számított 15 napon belül sort kell keríteni erre.

(Nyitókép: Ludovic Orban | Fotó: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?