A koronavírussal diagnosztizált Gorj megyei fiatal jól van, csak vírushordozó

Jól van a koronavírussal fertőzött 25 éves, Gorj megyei fiatalember - közölte csütörtökön a Matei Balş Járványtani Intézet vezetője, Adrian Streinu-Cercel.

Adrian Streinu-Cercel elmondta, a koronavírus-hordozó 25 éves fiatalember jól van, és a járványtani intézetben marad mindaddig, amíg kimutatható nála a vírus jelenléte. Ahhoz, hogy hazatérhessen otthonába, két egymást követő negatív laboratóriumi eredményre lesz szükség. „Ő egészséges, de vírushordozó” - pontosított az intézményvezető.Arról is tájékoztatott, hogy az olasz állampolgár, akitől a fiatalember elkaphatta a vírust, beteg volt, amikor Románia területén tartózkodott. A fiatalember később tartott egy összejövetelt, az ezen részt vevő személyek már az egészségügyi igazgatóság megfigyelése alatt állnak.

A Matei Balş intézet vezetője elismételte a megelőző óvintézkedéseket, úgymint: gyakori kézmosás szappannal, köhögés, tüsszentés a könyökhajlatba (és nem tenyérbe), az arc megérintésének elkerülése. Utóbbi azért nagyon fontos, mert a koronavírus szobahőmérsékleten két, hidegben akár kilenc napig is megmaradhat a felületeken, amelyeket megfogunk.

Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a helyzetet a lehető legnagyobb figyelemmel kíséri és ellenőrzi a Közegészségügyi Igazgatóság, valamint a járványkórházak tevékenységét koordináló Matei Balş Országos Járványtani Intézet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?