Egy gyerektáborban hoznak létre karanténközpontot Bihar megyében

Bár Bihar megye költségvetésének megszavazását a március 4-ére kitűzött rendkívüli ülésre halasztották, százezer lejt elkülönítettek a koronavírus esetleges megjelenése elleni intézkedésekre.

A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén a tanácsosok egyhangúlag jóváhagyták azt a határozattervezet, amely szerint a megyei vészhelyzeti bizottság által kijelölt egyik karantént az Élesdhez tartozó Feketeerdőn, a megyei önkormányzat keretében működő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tulajdonában lévő táborban alakítják ki.

Mint Pásztor Sándor megyei tanácselnök elmondta, a fűtést beindították az épületben, tárgyaltak a csendőrséggel az őrzéséről, és szükség esetén a karanténba kerülők étkeztetését is meg tudják oldani catering-szolgáltatással. A megyei önkormányzat ugyanakkor százezer lejt különített el az említett költségek fedezésére.

A határozattervezet kapcsán dr. Carmen Pantiş nemzeti liberális párti tanácsos elmondta, hogy jelenleg egy Bihar megyei lakos van elkülönítve koronavírus gyanúja miatt. Az ő biológiai mintáit Temesvárra vitték ellenőrzésre, és ha beigazolódik a vírus jelenléte, őt is Temesvárra szállítják. Az orvosnő azt is hozzátette: az egészségügyi minisztérium több, az esetleges betegek biztonságos szállításához szükséges berendezést is beszerez.

A Bihar Megyei Prefektúra közlése szerint jelenleg a megyében 122-en vannak házi karanténban, ennek betartását a közegészségügyi igazgatóság és a rendőrség munkatársaiból álló csapatok ellenőrzik. A Bihar megyei határátkelőkön át az elmúlt 24 órában 169-en érkeztek az országba.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?