Nem tudják kiszűrni a romániai szállásadók a koronavírus által érintett térségből érkező vendégeket

Kötelező nyilatkozattételt a határátkelőhelyeken és a közegészségügyi igazgatóságok általi nyilvántartásba vételt rendeltek el a koronavírus-fertőzés által sújtott olaszországi – vagy más állambeli – régiókból érkezők számára, de a szállásadókat nem tájékoztatták arról, hogy az átutazó vendégek veszélyt jelenthetnek-e vagy sem, vagy hogy miként viszonyuljanak hozzájuk – mondta el a Maszolnak Kőmíves Tibor pécskai panziótulajdonos.

Arad megye közúti határátkelőhelyein vasárnap este rendelték el, hogy az Olaszországból érkezőknek nyilatkozatot kell tenniük az utazási céljukról és arról, jártak-e a koronavírus által érintett Lombardiában vagy Venetóban: ha igen, akkor annál a megyei közegészségügyi igazgatóságnál kell jelentkezniük, ahová tartanak, és két hétig házi karanténban kell maradniuk. Az első 24 órában több mint négyszázan vallották be a határon, hogy jártak a betegség sújtotta vidékeken.

A több száz kilométerről jövőknek, akik a nagylaki határátkelők valamelyikét választják, általában Pécska az első pihenőhely: az ország belseje felé tartóknak ez jelenti nagyjából a fele utat. A Komodo Panzió vendégeinek a zöme a tranzitforgalomból származik: átutazóban lévő vendégmunkások, olykor turisták szállnak meg Kőmíves Tiboréknál. A tulajdonost arról kérdeztük, hogy a hatóságok tájékoztatták-e a szállásadókat az óvintézkedésekről vagy van-e valamilyen elvárásuk a panzió- és hoteltulajdonosokkal szemben.

„Semmit sem mondtak, amit azért is furcsállok, mert néhány éve, amikor ez a migránsáradat kezdődött, szóltak, hogy be kellett jelenteni minden olyan szállóvendéget, aki az úgynevezett konfliktusövezetből jött” – jelentette ki. A panziótulajdonos szerint a február amúgy is holtszezon, és amióta felütötte a fejét a koronavírus, nem volt olyan vendégük, aki olaszországiként jelentkezett volna be. „Ez persze nem jelenti azt, hogy nem jöhettek onnan – tette hozzá. – Román útlevéllel vagy személyigazolvánnyal is utazhatnak, és az autójuk sem biztos, hogy olasz rendszámú.”

Kőmíves Tibor szerint a vendéglátóknak semmilyen eszközük nincs arra, hogy kiszűrjék azokat, akik a vírus által érintett régiókból érkeznek. „Alaposan kitakarítjuk a vendégek után a szobákat, ahogy eddig is, és kértem az alkalmazottakat, hogy figyeljenek jobban. Mi mást nem tehetünk” – mondta, megjegyezve azt is, hogy szerinte a román hatóságok „egy hónapos késésben vannak az óvintézkedések meghozatalával”.

Arad megyében egyébként még nem jelentettek koronavírusos megbetegedést.

(Nyitókép forrása: Booking)

Kapcsolódók

Kimaradt?