A csütörtökön Romániában megvizsgált biológiai minták egyikéből sem mutattak ki koronavírus-fertőzést

Minden, a koronavírus jelenlétét vizsgáló laboratóriumi eredmény negatív lett csütörtökön - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

A bukaresti járványtani intézetben, valamint a kolozsvári, temesvári és iaşi-i regionális központokban 12 mintát vizsgáltak a koronavírussal való fertőzöttség szempontjából. Mindegyik eredmény negatív lett.

Jelenleg 99 személy van intézményes karanténban, 7174 személyt lakásában különítettek el és tartanak megfigyelés alatt 14 napon át, a nemzetközi előírásoknak megfelelően.

Csütörtökön a koronavírussal foglalkozó intézményeket képviselő szakértői csoport is tanácskozást tartott a COVID-19 romániai megjelenéséről, az óvintézkedésekről és a megelőzéshez szükséges termékek beszerzéséről. Tájékoztatásuk szerint a koronavírussal fertőzött olasz állampolgárral, illetve a megfertőződött román állampolgárral kapcsolatba került személyeket elkülönítették és biológiai mintákat vettek tőlük. Egyikük esetében sem mutatták ki a koronavírus jelenlétét.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport felhívja a figyelmet, hogy azok, akik a COVID-19 vírusról (új koronavírus) szeretnének többet megtudni, térítésmentesen kérhetnek információt a 0800800358-as telefonszámon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?