Orban üzent a kormány beiktatására kiírt szavazást bojkottálni készülő képviselőknek

A parlamenti képviselőknek kötelességük jelen lenni a kormány beiktatásáról döntő szavazáson, jelentette ki Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök vasárnap a Digi24-en. A PSD korábban eldöntötte, hogy bojkottálni fogja a február 24-i, hétfői parlamenti ülést.

„Mindegy, mit szeretne a PSD, a kormány beiktatását, vagy annak elutasítását, parlamenti képviselőinek jelen kell lenniük az ülésen” - mondta a politikus, majd hozzátette: „a parlamenti képviselőknek az a kötelességük, hogy jelen legyenek, hogy dolgozzanak, nem pedig az, hogy lógjanak ilyen-olyan vitatható indokokból”.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) minden parlamenti képviselője jelen lesz, mondta a kijelölt kormányfő, megemlítve ugyanakkor, hogy a PSD-t kivéve minden parlamenti frakcióval egyeztetéseket folytattak, hogy meggyőzzék a képviselőket és szenátorokat, vegyenek részt az ülésen.

„Amennyiben holnap nem lesz kvórum, a teljes felelősség azokat terheli, akik nem lesznek jelen, nem pedig azokat, akik ott lesznek. Ha ők nem lesznek jelen, azt jelenti, hogy ők azok, akik állandósítani akarják ezt az állapotot. Mi jó kormányzást akarunk Romániának, és úgy véljük, hogy ezt csakis előre hozott választások révén lehet biztosítani, azzal, hogy megbízzuk a román állampolgárokat, válasszanak egy reprezentatív parlamentet, amely szilárd alap lenne egy olyan kormány beiktatásához, amely végrehajtaná a szükséges reformokat” - nyomatékosította Ludovic Orban.

A parlament hétfőn 16 órakor együttes ülésre ül össze, amelyen az új Orban-kormány beiktatásáról szavaz. A képviselőház és a szenátus közös szabályzata értelmében legalább 233 parlamenti képviselőnek kell jelen lennie az ülésen a kvórum biztosításához.

Kapcsolódók

Kimaradt?