Lezárt utak és áramkimaradások vannak Hargita megyében az időjárás miatt

Az erős szél által az útra döntött fák miatt lezárták a forgalom előtt a Gyergyószentmiklóst Parajddal összekötő, 13B jelzésű országutat. Hargita megyében hat településen nincs áram.

A brassói regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint 18 óra 30 perctől nem lehet közlekedni a 13B országút Parajd és Borzont közötti szakaszán. 17 órától lezárták az autós forgalmat a Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó közötti 12C jelzésű országúton is, a helyszínen már dolgoznak a többtucatnyi kidőlt fa eltakarításán.

A rendőrség azt javasolja a Hargita megyei gépkocsivezetőknek, hogy csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges, ugyanis már két baleset is történt. Csíkszereda Székelyudvarhely felőli kijáratánál egy fa rádőlt egy mozgásban levő kisbuszra, betörve a szélvédőjét. Ebben a balesetben senki nem sérült meg, de a jármű nem tudta folytatni az útját. A Maroshévíz és Bélbor közötti 15-ös úton egy teherautóra dőlt egy fa. A jármű sofőrje a roncsok közé szorult, és nincs eszméleténél.

Hargita megyében narancssárga riasztás van érvényben csütörtök reggelig, a meteorológusok szerint megerősödő szélre és hóviharokra kell számítani a térségben, a látótávolság 50 méter alá csökken.

Hat Hargita megyei település maradt elektromos áram nélkül szerda délután a kedvezőtlen időjárás miatt - közölte a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU). Az ISU szerint Gyergyótölgyes, Récefalva, Hágótő, Gyergyóholló településeken mintegy 1662 gazdaság nem jut elektromos energiához. További 827, bélbori és székpataki fogyasztónál már korábban megszűnt az áramszolgáltatás.

Kapcsolódók

Kimaradt?