Közlekedésbiztonsági labor nyílt Nagyváradon

Milyen érzés részegen vagy kábítószeresen vezetni? Mekkorát ránt a biztonsági öv? Mik az elsősegély alapjai? Mindezt megtanulhatják a kisebbek és nagyobbak az új, szerdán Nagyváradon megnyitott közlekedésbiztonsági laboratóriumban.

Idén tavasszal született meg a hiánypótló laboratórium ötlete, szerdán pedig több intézmény együttműködésének köszönhetően megnyitották azt. Első sorban a diákoknak tarthatnak itt közlekedésbiztonsági órákat, de bárki betérhet, hogy kipróbálja az eszközöket, vagy felfrissítse tudását például a motoros-szimulátor segítségével, mellyel 19 útvonalon, nappali és éjszakai körülmények között, illetve ködös időben tesztelhetik tudásukat. A Bihar Megyei Tanács projektigazgatósága többek között a megyei rendőrséggel és tanfelügyelőséggel, a katasztrófavédelmiekkel közösen nyitotta meg a teret, melynek a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal alárendeltségébe tartozó Nagyváradi Városi és Vármúzeum biztosította a termet.

Póti Csaba, a projektigazgatóság vezetőjének köszöntése után Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök elmondta, hogy mintegy 50 ezer lejes, hiánypótló beruházásról van szó. A tanácselnök a közúti rendőrség képviselőjének Sorin Indrieș felügyelőhelyettesnek átadott egy doboznyi alkoholszondát és azt is elmondta, hogy tíz testkamera érkezését várják, ezeket szintén a rendőrség használja majd.

Tavasszal született az ötlet, munkacsoportokat alakítottak, s mára megvan az eredmény, mondta Sorin Indrieș. Hozzátette: a vár udvarán egy gyakorlószőnyeget is elhelyeznek, ezen a közúti jelzések jelentését tanulhatják meg a gyermekek a gyakorlatban is. Az ő baleset-megelőzési munkájukat is segíti az új laboratórium, ezt folytatják az iskolákban megtartott közlekedésnevelési órákon is, itt azonban nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is megtapasztalhatják az elmondottakat a gyermekek, tette hozzá. Nemcsak a váradi, hanem a vidéki iskolák diákjait is várják majd ide, például az Iskola másképp hét keretében, tudtuk meg, és a román nyelvű mellett magyar nyelvű anyagokat is használnak majd ezeken az órákon.

Angela Lupşea, a városi múzeum igazgatója elmondta, örül annak, hogy a múzeum termében másféle nevelésre is lehetőség nyílik, s a gyermekeknek lehetőségük lesz megnézni akár a vármúzeumot is.

Bacsó Attila alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője a két megye közúti rendőrségének több évre visszanyúló együttműködéséről, a havonta mindkét megyében megtartott közös ellenőrzésekről és a motoros idényre felkészítő közös rendezvényükről is beszélt, és hozzátette: lehetőségeik szerint segítik a laboratórium munkáját. Az alezredes azt is hozzátette:  nemcsak  közúti rendőrök dolga a baleset-megelőzés, ez közös társadalmi felelősség is, Hajdú-Bihar megyében például szállítmányozással foglalkozó cégek, kerékpáros és motoros szervezetek is támogatják a baleset-megelőző munkájukat.

A laboratóriumban munkanapokon 8 és 16 óra között Jakab Róbert és Kiss Andrea várja majd a diákokat, egyeztetni a 0741/210-999-es telefonszámon lehet. A megnyitó végén Cristina Cecan, a tanács munkatársa mutatta be a felszereléseket, a már említett szimulátor mellett például a két

speciális szemüveget, ezek egyikével azt láthatjuk, amit 1,3 ezrelékes véralkoholszint mellett lát egy ittas ember, a másikuk a kábítószeres befolyást érzékelteti. Az elsősegély-nyőjtás alapjait orvostanhallgatók segítségével gyakorolhatják majd egy modellen, és bemutatják a különféle gyermekülések helyes használatát is. Egy másik berendezéssel azt próbálhatják ki

Lesz egy szimulátoruk, mellyel azt tapasztalhatják meg, hogyan fogja meg az utast 15 és 25 kilométeres óránkénti sebesség közötti ütközésnél a biztonsági öv, ezt a berendezést a 135 centiméternél alacsonyabb gyermekek biztonsági okokból nem próbálhatják ki. 

Kapcsolódók

Kimaradt?