Elhalasztanák a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulásának lehetőségét

A szenátus jogi bizottsága kedden úgy döntött, hogy 2022. január elsejéig el kell halasztani a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulásáról szóló törvény hatályba lépését, így az érintettek az elkövetkező két évben továbbra is legalább 25 év szolgálati idő után kérhetik nyugdíjaztatásukat.

A bizottság 2021. január elsejéig tolta ki ugyanakkor annak határidejét is, amikor kötelező módon kettő helyett háromtagú bírói tanácsokat kell létesíteni az igazságszolgáltatás alsóbb szintjein is.

A két módosításról kiállított pozitív véleményezés, amelyet többségi szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadtak el bizottság tagjai, a felsőház plénuma elé kerül megvitatásra, amely döntő ház lesz az ügyben.

Kapcsolódók

Kimaradt?