Az idei elnökválasztáson még azok sem találtak jelöltet maguknak, akik esetleg Klaus Johannis ellen voksoltak volna, főleg a második fordulóban. Ezért az államfőnek vasárnap az volt csak a feladata, hogy a saját támogatóit „vigye el” szavazni, és még egyszer a PSD-ellenes kártyát játssza ki – véli Illyés Gergely politológus, akit az elnökválasztás eredményének gyorselemzésére kértünk meg.

Ion Iliescu óta nem volt ekkora (kétharmados) támogatottságú államfője Romániának, és a PSD soha nem szenvedett ekkora arányú vereséget elnökválasztáson. Mi történt a második fordulóban?

Vissza kell térnem arra, amit már mondtunk hónapok óta: amikor kiderült, kik lesznek Klaus Johannis ellenfelei az idei elnökválasztáson, tulajdonképpen már egyesélyessé vált ez a politikai küzdelem. Meggyőződésem, hogy senki nem gondolta komolyan – sem Viorica Dăncilă, sem az USR elnöke, Dan Barna –, hogy elnök lehet belőle, a többi jelöltről nem is beszélek. Tehát, amikor rajtvonalhoz álltak, egyértelmű volt, hogy Klaus Johannis lesz a befutó. Persze, kérdéses volt, hogy ki jut még be a második fordulóba, és milyen arányban nyer a jelenlegi államfő, de valójában a győztes személyéről nem volt vita. Ezt a hangulatot érzik a választók is, a pártok elkötelezett támogatói is. Szerintem ennek a győzelemnek a mértéke sem meglepetés, inkább az lett volna az, hogy ha szorosabb a küzdelem. Előfordulhatott volna, hogy Johannis támogatói, érezve ezt a nagy fölényt, esetleg nem mennek el szavazni, s akkor lehetett volna egy szorosabb eredmény. Talán ebben bíztak Viorica Dănciláék, de végül ez nem következett be, sikerült Johannisnak „elvinnie” az embereket még egyszer voksolni, nagyjából hasonló részvételi arányban, mint az első fordulóban. Külföldön is magasabb lett a szavazók száma, de ez annak is köszönhető, hogy az első fordulóban nagyon jó tapasztalatok voltak: a háromnaposra bővített szavazás, a több mint 830 szavazókörzet kialakítása külföldön megtette a hatását. De önmagában nem tartom ezt meglepőnek: azt hiszem, az egyik román elemző, Ion Cristoiu fogalmazott úgy vasárnap este, hogy ez nem az elnökválasztás második fordulója volt, hanem Johannis trónra emelése. Tehát, ez egy lefutott meccs volt, de le kellett játszani, s igazából a legnagyobb kihívás az volt, hogy ne lanyhuljon a szavazási kedv.

A vasárnapi eredmény választóknak a Klaus Johannis és a PNL iránti szimpátiát tükrözi, vagy a PSD-vel és a Viorica Dăncilával szembeni elégedetlenséget?

A PSD-vel szemben nagyfokú ellenszenv van az országban. Az elmúlt másfél-két évben sikerült olyan hangulatot teremteni, miszerint minden rosszért a PSD a hibás, az egész elmúlt harminc évért. Egyébként nagy bravúr, hogy a PNL-nek sikerült kivonnia magát ebből a körből. Megjegyzem, nem biztos, hogy ez a következő egy évben is így lesz, de egyelőre ez a helyzet... Tehát volt egy ilyen ellenszenv, Johannisnak sikerült már az európai parlamenti választásokat is PSD-ellenes népszavazássá alakítani, és ezt megfejelte azzal a Szociáldemokrata Párt, hogy egy teljesen alkalmatlan jelöltet indított a harcba, aki már az indulása pillanatában megfogalmazta a célt: bejutni a második fordulóba. Tehát ki se tűzték célul, hogy megnyerjék az államfői tisztséget, ami mégis csak a legnagyobb román pártnál – ha csak a parlamenti mandátumok számát vagy az önkormányzati pozícióit nézzük – elég szerény célkitűzés. Lehet, hogy a PSD-ellenes közhangulat is hoz a konyhára Johannisnak, persze, ő erre építette a kampányát és a teljes politikai tevékenységét, de ezzel együtt nem volt értékelhető ellenjelöltje sem. Tehát még azok sem találtak jelöltet maguknak, akik esetleg Johannis ellen voksoltak volna, főleg a második fordulóban. Ezért Johannisnak az volt csak a feladata, hogy a saját támogatóit „vigye el” szavazni, és még egyszer ezt a kártyát játssza ki. Úgy látom, hogy nem ez volt az utolsó, hanem 2020-ban is ezt a kommunikációt próbálja meg erőltetni.

Lehet, hogy ez volt az oka, hogy most nem mentek el annyian szavazni, mint a korábbi elnökválasztásokkor a döntő fordulóban? Öt éve például 62 százalékos volt a részvételi arány...

2014-ben a második fordulóban egymillióval többen mentek el szavazni, mint az elsőben. Egymillió olyan új szavazót tudott Klaus Johannis megmozgatni – akkor ő volt az esélytelenebb jelölt –, akik akkor is a PSD ellen, a totális hatalomátvétel ellen mozdultak meg, hiszen akkor Victor Ponta volt a miniszterelnök és az esélyes államfőjelölt, s így jelentősen megnőtt a részvétel. Ha visszatekintünk, azt látjuk, hogy valóban, az elnökválasztások sokáig késhegyre menő küzdelmet jelentettek Romániában a bal- és jobb oldal között. Kivétel volt Ion Iliescu 2000-es győzelme, mert akkor Vadim Tudor volt az ellenfele, de azelőtt is nagyon szoros elnökválasztási küzdelmek voltak. Ezért volt ez egy atipikus dolog, ezért volt hihetetlenül jó ellenfél Dăncilă Johannisnak, mert meg sem tudta szorítani, nem késztette erőfeszítésre. Az államfő nem vállalt vitát sem, nem volt rá szüksége, nem kellett különösképp kampánytevékenységet sem folytatni, tehát tulajdonképpen csak be kellett sétálni a célba, mindenféle izgalom nélkül. Johannis ezeket a helyzeteket szereti, ő nem olyan politikus, mint Traian Băsescu, aki a vitáért élt, és akkor is kreált konfliktust, hogy ha nem volt – Johannis ezzel ellentétes személyiség, nem szereti a vitát, és hát Dăncilă erre egy ideális jelölt volt. Csak hát ez azt is jelentette, hogy az emberek is érezték, egyesélyes a dolog, nem annyira szoros a harc, és éppen ezért erőfeszítést sem tettek, de nemcsak ők, hanem a pártok sem.

Szóba kerültek már a külföldön szavazók, de még térjünk vissza rájuk: a számuk megközelítette az egymilliót – az első fordulóban 675 ezer volt – s minden eddigi rekordot megdöntött. Miért nőtt meg ennyire a tétje a külföldön élő romániaiak számára a második fordulónak?

A diaszórában élők – mondjuk így, ahogy a román média és közbeszéd emlegeti a Nyugat-Európába munkavállalási céllal emigrált polgárokat – számára ez egy kiállás a modern Románia mellett. Egy olyan Románia mellett, amely abba az irányba halad, ahol ők élnek. Szerintem számukra a PSD képviseli a régi Romániát, ami a posztkommunista, a változásra képtelen, elavult társadalmi, infrastrukturális és politikai rendszerrel rendelkező Románia – ezzel szemben áll egy olyan jövőkép, vízió, amit most Klaus Johannisban vélnek felfedezni: ami ezzel ellentétes, egy prosperáló, nyugat-európai életszínvonal felé haladó Románia képe. Ezt Klaus Johannisban találták meg már 2014-ben is. Más kérdés, hogy ez így van-e vagy sem, a politika végül is arról szól, hogy el lehet-e ültetni az emberek tömegeiben egy hitet vagy egy reményt – ha igen, akkor ez egy sikeres kommunikáció és politika. Úgyhogy szerintem ez egy identitáskifejezés a Nyugat-Európába élő román állampolgárok részéről, hogy ők egy ilyen Romániát szeretnének, és erre voksolnak.

Fontos kérdés, és ezzel foglalkozni kell, hogy most már a szavazatok tíz százaléka érkezik a diaszpórából, ami jelentős szám. Már több politikai alakulat is felvetette, hogy nagyobb parlamenti képviselet illetné meg a határokon túl élőket, mert jelenleg négy parlamenti képviselőt és két szenátort választanak meg a külföldi választókerületből, s az egész külföld egy választókerület. Meg kellene növelni a diaszpórának szánt mandátumok számát a román parlamentben. Ez a téma napirenden lesz az elkövetkezendőkben, és minden pártnak foglalkozni kell ezzel a tömeggel, mert már nem néhány tízezer voksról van szó, hanem közel egymillió szavazatról.

Klaus Johannis kijelentette a kampányban, hogy számít a magyarok szavazataira, de nem kérte külön az RMDSZ vagy a magyar közösség támogatását, mondván, 2014-ben is megszavazták anélkül, hogy külön kérte volna. A magyarok nagy része tüntetőleg távol maradt a szavazástól második fordulóban. Nem jelent hidegzuhanyt az államfőnek az, hogy ennyire elfordult tőle az közösség, amelyik öt éve még támogatta? Hozhat-e ez bármilyen változást Johannisnak a magyar közösséghez való viszonyulásában?

Eddig is hűvös volt a viszonya Klaus Johannisnak a magyarsággal. Kényszeresen kerülte, hogy bármilyen üzenetet megfogalmazzon, még magyar nemzeti ünnepeken sem. Emlékezetes, hogy Székelyföldön a román zászlót tartatta maga előtt, amikor székely zászlót akartak neki ajándékozni. Vagyis minden gesztusával azt üzente, hogy ő az egységes román nemzetállam képviselője, aki szerint az a jó kisebbségi, aki románnak vallja magát, mint ő, és mindenféle egyéb követelés szóra sem érdemes, és a példás román kisebbségpolitika képviselője is ő maga, s aki ezzel nem ért egyet, az a román állam ellensége. Gyakorlatilag ez az üzenet, amit Klaus Johannis közvetített. Nyilvánvaló, hogy ezzel sok szimpátiára nem számíthatott a magyarok részéről. Óriási csalódást okozott, főleg Székelyföldön. Erdély más régióiban, például Kolozs megyében, ahol jelentős számú magyar él, a két jelölt közül biztos, hogy Klaus Johannisra voksoltak inkább, akik elmentek szavazni, de Hargita és Kovászna megyében látszik az adatokból, ahogy alig mentek el szavazni a magyarok.

A PSD az EP-választásokon leszerepelt, Liviu Dragneát bebörtönözték, a Dăncilă-kormány megbukott, államfőjelöltjük minden idők leggyengébb eredményét érte el. Mi fog történni a következő napokban, hetekben a Szociáldemokrata Pártban?

Eddig a PSD háza táján az volt a szokás, hogy mindig megbuktatták azt az államfőjelöltet, aki elvesztette a harcot, még akkor is, ha Mircea Geoană egy hajszállal vesztett – ő volt az, aki este még elnöknek mondhatta magát, aztán reggelre kiderült, hogy nem így van. Victor Pontát szintén megbuktatták, aki vesztett Johannisszal szemben, de 45 százalékot ért el. Ilyen alapon törvényszerű lenne, hogy Viorica Dăncilă vagy lemond, vagy leváltják. Ehhez képest hétfőn azt olvasom, hogy Dăncilă ragaszkodik a PSD elnöki székéhez, bár egyre erősebbek a hangok, amelyek azt kérik, hogy legyenek következmények, felelősségvállalás, legyen kongresszus, újra kell építeni a pártot, új emberek kellenek. Úgy gondolom, hogy egyértelműen elnökváltás lesz a PSD-ben, csak az a kérdés, hogy ez egy hosszú, elnyújtott, feszültségekkel teli folyamat lesz, amit belharcok fognak jellemezni, vagy pedig rövid úton le fog mondani Dăncilă. Ilyen vezetéssel nem vághat neki a jövő évi választásoknak a Szociáldemokrata Párt, amelyek fontosabbak számára, mint az elnökválasztás. Ezt elvesztették, de már amikor a jelölt személye kiderült, nyilvánvalóvá vált, hogy erről lemondtak. Ez EP-választás szintén nem volt számukra annyira fontos, de önkormányzati szinten még mindig a legerősebb alakulat a Szociáldemokrata Párt: a legtöbb polgármesterrel, a legtöbb megyei tanácselnökkel rendelkezik. Ha ezeket a pozícióikat elveszíti jövőre, akkor a parlamenti választáson is nagyon nehéz lesz jó eredményt elérni, hiszen számára a legnagyobb erő az országos hálózat, a polgármesterek, a megyei tanácselnökök, a mozgósítási képesség egyes megyékben. Hogyha az önkormányzati pozícióikat elveszítik, akkor ezek mind veszélybe kerülnek. Tulajdonképpen a 2020-as év arról szól a PSD számra, hogy meg tudnak-e maradni nagy pártként, vagy visszacsúsznak egy tíz százalék körüli szintre, és akkor megkérdőjeleződik az, hogy a baloldalon egy pártra van-e szükség, vagy pedig komoly kihívók fognak jelentkezni. Eddig az a szerencséje a PSD-nek, hogy komoly kihívója a baloldalon még nem volt. Se ez nem azt jelenti, hogy ez így is marad, úgyhogy számukra nagy tétje van a jövő évi választásnak, és nem hiszem, hogy egy ilyen vezetéssel megkockáztatnák az indulást.

Az elnökválasztás eredményének tükrében milyen mozgástere lehet majd az RMDSZ-nek?

Jelenleg van egy kisebbségi kormány. Ludovic Orban kormányának minden törvénykezdeményezéshez meg kell szereznie a parlamenti pártok támogatását, és hogyha a PSD támogatásából nem kérnek – egy ilyen kampány után nehéz is lenne bármilyen együttműködést is feltételezni –, akkor az összes többi párttól, köztük az RMDSZ-től is meg kell kapniuk a támogatást. Tehát a jövő év a választások mellett arról is szólni fog, hogy ez a kisebbségi kormány hogyan tud együttműködni a többi párttal. Ilyen szempontból a választások előtt fel lehet készülni a parlamenti választások utáni együttműködésre, mert úgy látszik, hogy a PNL és az USR–PLUS Szövetség körül fog kialakulni a következő parlamenti többség. Nyilván, az kérdés, hogy elegendők lesznek-e ehhez, vagy pedig szükség lesz más pártnak a támogatására is.