Az MPP-ből kizárt Biró Zsolt szerint boszorkányüldözés zajlik a pártban

A megválasztása óta eltelt tíz-tizenegy hónapban két dolgot sikerült megvalósítania Mezei Jánosnak, a Magyar Polgári Párt elnökének: feladni az MPP identitását, és ezzel egy időben „megfelezni a pártot” – így reagált Biró Zsolt Maros megyei parlamenti képviselő a választmány csütörtöki döntésére, amellyel őt kizárták a pártból. Az EMNP-val való esetleges fúziót politikai öngyilkosságnak nevezte a RMDSZ színeiben megválasztott parlamenti képviselő.

Az MPP korábbi elnöke pénteki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján ismertette álláspontját, amelyet utólag egy közleményben is összefoglalt. Emlékeztetett arra, hogy tavaly novemberben az MPP megerősítette azt a 2012-es határozatot, amely a párt „szervezeti önállóságának sérthetetlenségét tartalmazza”, és ehhez tartva magát az MPP megőrizte függetlenségét, politikai arcvonalát úgy, hogy közben növelte képviselői számát a helyi és megyei önkormányzatokban, illetve parlamenti mandátumot is szerzett.

Biró szerint az MPP-ben jelenleg zajló „boszorkányüldözés” egyrészt Mezei János pártelnök szakítása ezzel a politikával, másrészt pedig a párt alapító elnökének (Szász Jenő volt udvarhelyi polgármester – szerk. megj.) beavatkozása a székelyudvarhelyi közéletbe.

Az MPP csütörtöki késő esti sajtóközleménye kapcsán – amelyben többek között Biró Zsolt kizárását is bejelentették – a parlamenti képviselő kijelentette: nem érte váratlanul a hír, de az alapszabályzat előírásainak teljes mértékű figyelmen kívül hagyása felháborító. „Mezei már a látszatra sem figyel, és törvénytelenséget törvénytelenségre halmoz, mindenkit eltakarítana az útból, aki másként gondolkodik” – fogalmazott.

A képviselő szerint a jelenlegi pártvezetés az MPP eddigi eredményeit „nullázza le”. Megemlítette, hogy ma 15 erdélyi település élén áll olyan polgármester, aki MPP-tagként vagy MPP-támogatással nyert mandátumot, illetve 2016-tól parlamenti párt lett az alakulat egy olyan együttműködés keretében (az RMDSZ által a jelöltlistán felajánlott két „befutó” helyet elfoglalva), amely „az erdélyi magyarok döntő többségének támogatását élvezte”.

„Hogy eddig kitartottam ebben a pártban az csakis annak köszönhető, hogy ezen kínkeservesen elért eredmények megőrzését tartva szem előtt, abban reménykedtem, hogy sikerül jobb belátásra bírni Mezeit és táborát, jobb belátásra bírni azokat, akikről mára bebizonyosodott, hogy a hatalom megőrzése érdekében csalástól sem riadnak vissza. Akik még a párt alapszabályzatát is semmibe veszik” – összegzett Biró Zsolt.

Az Erdélyi Magyar Néppárttal kezdeményezett egyesülésről – amelyet szintén a csütörtöki közleményében említett az MPP – Biró Zsolt kijelentette, hogy ebben a kérdésben csak a párt Országos Tanácsa dönthet, de személyes véleménye, hogy „a jelenlegi Néppárttal való összefogás felér egy politikai öngyilkossággal”.

„A párton belül értelmetlen jogorvoslathoz fordulni”

A sajtóközlemény megjelenése után megkérdeztük Biró Zsoltot, hogy készül-e fellebbezni a kizárásáról szóló határozat ellen. „Régóta gondolkodtunk azon, hogy független román bírósághoz forduljunk-e vagy sem, mert azt látni kell, hogy Mezei János mintegy kézi vezérléssel irányítja az MPP-t, és attól sem riad vissza, hogy megszegje az alapszabályzatot. Ezért a párton belül értelmetlen jogorvoslatért fordulni az Etikai Bizottsághoz vagy más fórumhoz” – jelentette ki a Maszolnak.

Hozzátette, hogy ha lesz is óvás, az nem az ő egyéni döntése lesz, hanem a kizárás sorsára jutott volt MPP-sekkel, és a párton belül változást akarókkal közösen határozzák el, miután a jövő héten tárgyalnak a további lépésekről.

Marad az RMDSZ-frakcióban

Az MPP-ből való kizárás nincs befolyással a parlamenti mandátumára, eddig is az RMDSZ-frakció tagja volt és az is marad – mondta Biró Zsolt, aki a háromszéki Kulcsár-Terza Józsefhez hasonlóan jutott be a törvényhozásba 2016-ban, a polgári párt és az érdekvédelmi szövetség közti választási együttműködés eredményeként. Az RMDSZ-listán való szereplés feltétele volt a szervezeti tagság is.

„Mivel az MPP politikai pártként van bejegyezve, az RMDSZ pedig szövetségként, nem volt akadálya annak, hogy mindkettőnek tagja legyek, még akkor sem, amikor az MPP elnöke voltam. A parlamenti tevékenységemet mindez nem érinti” – mondta Biró Zsolt.

Kapcsolódók

Kimaradt?