Salamon Zoltán: szabálytalanság-spirálban az MPP vezetősége

Megóvja a Magyar Polgári Párt (MPP) választmányának csütörtöki gyergyószentmiklósi ülését Salamon Zoltán, a párt (korábbi) ügyvezető elnöke, mert szerinte alapszabályellenesen hozták meg azokat: Biró Zsolt Maros megyei parlamenti képviselő kizárását a pártból, illetve az összeolvadást az Erdélyi Magyar Néppárttal.

A polgári párt közlemény alapján csütörtökön megírtuk, hogy az MPP választmánya csütörtökön Biró Zsolt pártból való kizárásáról is döntött egyebek mellett. Mezei János pártelnök a közleményben így fogalmazott: „Nem szabad engednünk azoknak, akik szándékosan vagy csak félreértések miatt le akarnak téríteni minket a választott utunkról. Ma igazoltuk a párt egységét: az elnökség, a megyei elnökök, polgármestereink és a választmány többsége is egységesen támogatja a meghozott döntéseket.”

Az MPP tájékoztatása szerint a választmány megbízta az országos elnökséget, hogy „az egyesülés megvalósíthatóságának részleteiről lefolytassa a tárgyalásokat az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP)”. A kommünikében a két párt fúzióját az erdélyi magyar jobboldali, nemzeti pártok egy mederbe terelésének fontosságával indokolták.

Salamon Zoltán ügyvezető elnök – akitől korábban megvonták a bizalmat, bár a párt honlapja szerint még ő tölti be a tisztséget – a sajtónak kiküldött és a Facebook-oldalán is megjelentetett közleményében azt írja, hogy a csütörtöki, Gyergyószentmiklósra összehívott választmányi ülésen kvórum hiánya miatt határozatképtelen volt.

„A szabályzatnak megfelelően 34 tagja van a testületnek, ebből 16 személy volt jelen. S bár azt hangoztatják, hogy bővült a választmányi testület, mert nő-, illetve ifjúsági szervezetet is létrehoztak tegnap délután (!), így ennek képviselőivel többséget alkothattak, ez nem így van! A párt Alapszabályának 35. §(2) paragrafusa szerint valóban létre lehet hozni a területi szervezeteken belül elkülönülten működő csoportokat, amelyek egy bizonyos szociális vagy szakmai réteg sajátos problémáival foglalkoznak, ezek a csoportok viszont a Párt Elnökségének, valamint az Országos Választmány jóváhagyásával jönnek létre” – írta.

 

Salamon szerint a „bombasztikus" pártfúzióról szóló döntés is szabálytalanul született. „Egyrészt a korábban említett kvórumhiány miatt, másrészt mert nem a Választmány hatásköre. Ebben az esetben az Alapszabály 57 § e) pontja szerint egyedül és kizárólag az Országos Tanács, vagyis a Kongresszus hozhat döntést. Nem mellékesen, a tavaly november 24-i Országos Tanács Határozatot fogadott el a párt identitásának megőrzéséről. Ezt csakis egy újabb OT-határozat írhatja felül!” – fogalmazott, azzal zárva sorait, hogy a választmány tagjaként „valószínűleg magam fogom megóvni a tegnapi ülést”.

Az MPP-belül hónapok óta feszültségek uralkodnak, a közelmúltban a párt közel kéttucat tisztségvivselője nyílt levélben kérte Mezei János pártelnök lemondását.

Kapcsolódók

Kimaradt?