Pártja felszólításától függetlenül is benyújtaná az autonómia-statútumot Kulcsár-Terza József

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei parlamenti képviselője idén ismét benyújtja a törvényhozásban a székelyföldi autonómia-statútum tervezetét. Az RMDSZ-listán bejutott képviselő hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a polgári párt elnöksége a napokban felszólította, hogy ismételten nyújtsa be a parlamentben a törvénytervezetet, hiszen ő volt az, aki ezt korábban is megtette és vállalta, hogy idén ismét megteszi.

A háromszéki politikus szerint az MPP országos vezetősége csak ürügyként fogalmazta meg a felszólítást, amire hivatkozva kizárhatják őt is a pártból. A felszólító pártvezetés nem szabott határidőt, így azt bármikor számon kérhetik rajta. „Lehet, már ma be kellett volna nyújtsam a tervezetet és ez lesz az alap, amire hivatkozva kirúghatnak a pártból” – mondta Kulcsár-Terza József.

„Nem értem miért volt szükség erre a felszólításra, hiszen 2017-ben is én vetettem fel az MPP választmányi ülésén, hogy be kell nyújtani a tervezetet, és decemberben meg is tettem. Idén januárban – amikor már Mezei János volt a pártelnök – mondtam, hogy újra be kell nyújtani a statútumot, és erről határozat is született” – idézte fel Kulcsár-Terza. Elmondta, az év végéig mindenképpen benyújtja a székelyföldi autonómia-tervezetet, és abban bízik, hogy az RMDSZ parlamenti frakciója mellé áll nemcsak a törvény megszavazásánál, hanem a beterjesztésénél is.

„A székelyföldi autonómia-statútum nem csak egy párt ügye, ezért a törvénytervezet benyújtása előtt szükséges egyeztetni az RMDSZ-el és a többi magyar párttal” – mondta a háromszéki politikus. Hozzátette, hogy erről már tárgyaltak az RMDSZ-frakcióban és abban maradtak, hogy az államelnöki választások után egyeztetnek.

Az MPP elnökségének múlt heti marosvásárhelyi ülésén szólították fel Kulcsár-Terza Józsefet, hogy minél előbb nyújtsa be ismételten az autonóma-statútum tervezetét a parlamentben. A tanácskozásról kiadott közleményben hozzátették: mivel a kormány elleni bizalmatlansági szavazása előtt nem egyeztettek az MPP vezetőségével a párt (a 2016-os választási ehgyüttműködés nyomán RMDSZ-es listán bejutott) parlamenti képviselői, felszólítják Biró Zsoltot és Kulcsár-Terza Józsefet, hogy számoljanak be, milyen indokok alapján és hogyan szavaztak.

Ami a Magyar Polgári Párton belüli belső vitákat illeti, Kulcsár-Terza József kifejtette: úgy értesült, hogy Mezei János pártelnök őt is ki akarja zárni a pártból. „Viharos idők járnak az MPP-ben is, ám abban bízok, hogy a párton belüli ellentéteket sikerül megoldani, ha leülünk és beszélgetünk, nem pedig üzengetünk, hogy »nyújtsd be a statútumot, vagy ki vagy rúgva«” – mondta. Kijelentette azt is, hogy nem érti, miért neheztel rá a párt elnöksége, hiszen eddig az MPP minden döntését végrehajtotta, még akkor is, ha nem értett azzal egyet. (Magyarázat lehet, hogy a parlamenti képviselő is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben több MPP-s tisztségviselő lemondásra szólította fel Mezei János pártelnököt – szerk. megj.)

Kulcsár-Terza József azt is leszögezte: ha pártja a kizárása mellett dönt, félreáll és nem fog küzdeni ellene, mint Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester. Emlékeztetett, hogy akkor is csendben félreállt, amikor az MPP elnöksége úgy döntött, hogy a parlamenti képviselői mandátum nem összeegyeztethető a háromszéki pártszervezet elnöki tisztségével.

Kapcsolódók

Kimaradt?