Ismét benyújtja az autonómia-törvénytervezetét az MPP

Székelyföld autonómia-törvénytervezetének újbóli benyújtásáról határozott többek között a Magyar Polgári Párt elnöksége csütörtöki, marosvásárhelyi ülésén – írta az MPP sajtószolgálata. Ugyanott azt is eldöntötték, hogy a döntésképtelenné vált szeptember 26-i választmányi ülést újból megszervezik.

A közlemény szerint „számos fontos ügy megvitatása maradt el a kvórumot vesztett szeptember 26-i választmányi ülésen”, ezért döntöttek annak újbóli összehívása mellett. Továbbá, megvitatva a Székelyföld autonómia-statútumának ügyét, arról is határoztak, hogy Kulcsár-Terza József parlamenti képviselőt bízzák meg azzal, hogy minél előbb nyújtsa be ismételten a statútumot a román parlamentben.

A párton belül Ifjúsági Tanács, illetve Nőszervezet létrehozásáról is döntött a testület, mindkét fórum számára elnököt jelöltek ki, akik kiépítik az alapszervezeteket is.

Mivel a kormány elleni bizalmatlansági szavazásról előzetesen nem egyeztettek az MPP vezetőségével a párt parlamenti képviselői, ezért felszólítják Biró Zsoltot és Kulcsár-Terza Józsefet, hogy számoljanak be, milyen indokok alapján és hogyan szavaztak – döntött az elnökség.

Mint köztudott, a 2016-os parlamenti választáson két MPP-s jelölt befutó helyet kapott az RMDSZ jelöltlistáján.

A minap az MPP közel kéttucatnyi vezető tisztségviselője lemondásra szólította fel Mezei János pártelnököt, de ő kijelentette, nem mond le „az RMDSZ-es MPP-sek nyomására”.

Kapcsolódók

Kimaradt?