Tékozló fiúk: visszatért a PSD-be két parlamenti képviselő

Visszatér a Szociáldemokrata Pártba (PSD) Horia Nasra és Cornel Itu. A két Kolozs megyei parlamenti képviselő nemrég még azt közölte az alsóház házbizottságával, hogy a Pro Románia keretében folytatja a munkát.

Horia Nasra Facebook-bejegyzésben jelentette be döntését szerda reggel. „A pártnak, amelyben felnőttem és ifjúkoromat töltöttem, szüksége van rám, és nekem kötelességem kollégáim és barátaim mellett maradni. Nem írtam alá a bizalmatlansági indítványt és nem fogom megszavazni azt, mint ahogyan kollégám, Cornel Itu sem. Baloldaliak voltunk, vagyunk és leszünk, és nem tudjuk megszavazni ezt a liberális képzelgést" – fogalmaz bejegyzésében Nasra.

Hozzáteszi, meggyőződése, hogy korrigálható a hiba, amely folytán új vezetőséget neveztek ki a PSD Kolozs megyei szervezetének élére – és ami miatt ideiglenesen elhagyta az alakulatot –, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két baloldali párt, a PSD és Pro Románia a jövőben együtt fog működni.

Victor Ponta Ponta, a Pro Románia elnöke szerint sem írta alá a bizalmatlansági indítványt – amelyről csütörötkön szavaznak a parlamentben – a PSD-be visszatérő két képviselő, de számított volna a szavazatuk. Ponta szerint Viorica Dăncilă kormányfő ajánlhat ugyan egyes parlamenti képviselőknek tisztségeket, pénzt vagy azonnali előnyöket, cserében azonban az illetőnek méltóságával, önbecsülésével és a közössége iránti tisztelettel kell fizetnie.

Kapcsolódók

Kimaradt?