Közel egy hónappal halasztják el a rezidens vizsgát a politikai csatározások miatt

December 8-ra halasztják idén az orvosi rezidens vizsgát, jelentette be pénteken Sorina Pintea egészségügyi miniszer. Az indoklás szerint azért, mert az országnak nincs tanügyminisztere, Daniel Breaz ügyvivő tanügyminiszter megbízatása ugyanis szeptember 17-én lejárt, azóta pedig Klaus Johannis államelnök nem nevezett ki mást a tárca élére. A politikai csatározás áldozata több ezer orvosis fiatal. Szabó Béla MOGYE-professzor szerint ilyen körülmények között ne csodálkozzunk azon, ha a fiatalok elhagyják az országot a sok bizonytalanság miatt. 

A vizsga eredetileg november 17-ére volt beütemezve. Viorica Dăncilă miniszterelnök szerint az államelnök „egy generációnyi fiatal orvos jövőjét teszi kockára” azáltal, hogy ezidáig nem nevezett ki egy új úgyvivő tanügyminisztert. „Johannis elnök figyelmen kívül hagyja, hogy Romániának jól képzett orvosokra és minőségi orvosi szolgáltatásokra van szüksége, és tudatosan akadályozza, hogy fiatal diplomások ezrei bekapcsolódjanak az egészségügyi rendszerbe" – írta pénteki Facebook-bejegyzésében a miniszrerelnök.

„Precedens nélküli helyzetben vagyunk. Most első alkalommal fennáll annak a veszélye, hogy nem szervezzük meg a rezidens vizsgát, és emiatt az 5 684 idén végzett orvos, fogorvos és gyógyszerész nem tudja folytatni szakosodását” – közölte az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

A rezidens vizsga megszervezését és finanszírozását szabályozó 2009/18-as számú kormányrendelet értelmében az egészségügyi minisztérium minden év utolsó negyedében írja ki az országos vizsgát, és a tavaly elfogadott ütemterv szerint az idei vizsgát november 17-én kellene megszervezni. A tárca az egészségügyi, illetve az oktatási miniszter által rendelettel jóváhagyott módszertan alapján szervezi meg minden évben a vizsgát. Tulajdonképpen hét rendeletről van szó, amelyek közül három közös. Az egészségügyi minisztérium összeállította a szükséges iratokat, mivel azonban az oktatási tárcánál nincs kinevezett vagy ügyvivő miniszter, nem tudják kiadni a rezidens vizsga megszervezéséhez szükséges rendeleteket – vázolta fel Sorina Pintea.

„Reméltük, hogy nem fogunk ebbe a helyztbe jutni, hogy lesz oktatási miniszterünk, hiszen a kormányfő elküldte a kinevezési javaslatot az államelnöknek. Íme azonban abban a helyzetben vagyunk, hogy el kell halasztani a rezidens vizsgát. (...) Ezt a helyzetet el lehetett volna kerülni, ha az ország legmagasabb tisztségét viselő személy megértette volna a dolgot. A politikai játszmáknak nem kellene kihatniuk az egészségügyre” – fűzte hozzá Pintea. A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sürgősségi rendeletet sem lehet kiadni, hogy a vizsgát mégis idejében kiírják.

Egy ellenzéki képviselő azonban úgy látja: a PSD elpolitizálja a rezidens vizsga kérdését. A PNL színeiben megválasztott Antoneta Ioniță, a képviselőház egészségügyi bizottságának tagja csütörtökön úgy fogalmazott: a kormány kiadhatna egy sürgősségi rendeletet annak érdekében, hogy az egészségügyi minisztérium egyedül bonyolítsa le a vizsgát.

A diákok jövője forog kockán

A politikai csatározások áldozata azonban több ezer orvosis hallgató.

Szabó Béla professzor, a MOGYE magyar tagozatának vezetője a Maszol érdeklődésére elmondta: ha végzős diák lenne, biztos nem örülne a halasztásnak. Szerinte ezek a döntések nem az éppen aktuális politikai helyzettől kellene hogy függjenek.

A fiatalok jövője, karrierje függ a rezidens vizsgától, magyarázta. „Akkor ne csodálkozzunk azon, hogy egyesek beleunnak a rendszerbe, és elmennek oda, ahol könnyebb” – adott hangot csalódottságának, a bizonytalanságot nevezve az orvosok legnagyobb problémájának. Hozzátette, Magyarországon nincs rezidens vizsga, nyugaton pedig aláírnak a kórházigazgatóval egy szerződést, és felveszik őket. „Nálunk ugyebár minden tökéletesen működik, vizsga van, csak éppen nem szervezzük meg” – fogalmazott.

Az orvosis diákok országos szervezete csütörtökön kiadott állásfoglalásában kérte, hogy ne halasszák el a november 17-re tervezett rezidens vizsgát. Azt írták, a legfontosabb szakmai vizsgára a diákok hosszú hónapokat készültek, több ezer oldalt olvastak el, és lelkileg is arra készültek, hogy november 17-én mérettetnek meg. Meglátásuk szerint az egyetemi hallgatók nem érdemlik meg, hogy jövőjük politikai vita tárgyát képezze.

Az új menetrend

Idén 4 710 helyet hirdetnek meg a rezidens vizsgán, amelyet az előző évekhez hasonlóan, most is több helyszínen, azaz a bukaresti, a kolozsvári, a craiovai, a iaşi-i, a marosvásárhelyi és a temesvári egyetemi központban szerveznek meg.

A vizsgára jelentkezőknek október 28-a és november 11-e között kell beiratkozniuk, az egészségügyi minisztérium legkésőbb november 25-ig szétosztja a jelentkezőket a vizsgaközpontok között, november 27-én pedig kihirdeti a rezidenţiat.ms.ro honlapon az elfogadott jelentkezők listáját, vizsgközpontokra leosztva. December 5-én mind a rezidenţiat.ms.ro, mind a vizsgáztató egyetemek honlapján megjelenik a termekre való leosztás is. A vizsga december 8-án, vasárnap zajlik, a rácsteszt jellegű vizsgán négy óra áll rendelkezésre a 200 kérdés kidolgozására.

December 17-e és 19-e között, a vizsgán elért pontszám alapján zajlik a helyek-állások kiválasztása, 2020. január 6–14. közötti időszakban pedig a munkaszerződéseket írják alá az egészségügyi intézményekkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?