Dăncilă nyílt levélben kéri Johannistól egy ügyvivő belügyminiszter kinevezését

​Nyílt levélben szólította fel Viorica Dăncilă miniszterelnök Klaus Johannis államfőt, hogy nevezzen ki egy ügyvivő minisztert a belügyi tárca élére, „hogy a kormány folytathassa az elkezdett reformokat és a bűnözés elleni küzdelmet”.

A Facebookon közzétett nyílt levelében Dăncilă rámutat, a kormány tevékenységének akadályoztatásából és a miniszterek kinevezésének megtagadásából „semmi jó nem származott" eddig, ugyanakkor felszólítja Johannist, hogy nevezzen ki ideiglenes jelleggel egy minisztert a belügyi tárca élére.

„A belügyminisztériumnak nincs vezetője éppen most, amikor az emberek elkeseredetten konkrét lépéseket kérnek tőlünk az ország gyermekeinek biztonsága érdekében. Anya vagyok és nem tudok közömbös maradni ezzel kapcsolatban" – fogalmazott bejegyzésében a kormányfő.

A miniszterelnök hozzátette, a napokban a belügyminiszteri tisztséggel kapcsolatos több javaslatot is Johannis elé fog terjeszteni. „Kérem, vizsgálja majd meg ezeket és adjon választ. Értse meg, hogy ezzel nem nekem tesz szívességet, hanem alkotmányos kötelezettségének tesz eleget" – hangsúlyozza.

 

Bejegyzésében Dăncilă kiemelte, az általa vezetett kormány megértette, hogy a rendszer megreformálására van szükség, és el is kezdte ezt a folyamatot, módosította a vonatkozó törvényeket és eljárásokat, a 112-es segélyhívó rendszerrel és a hatóságok közbelépésével kapcsolatos szabályozást, szigorította a büntetéseket.

„Ön azonban, elnök úr, inkább a Nemzeti Liberális Párt államfőjelöltje akar lenni, mintsem államfő. Megengedhetetlen, hogy egy újabb mandátum megszerzésére irányuló ambíciói akadályozzák a kormány tevékenységét. És amikor ez az akadályoztatás olyan területeket is érint, mint az állampolgárok biztonsága, tragédiák történnek. Elnök úr, mindenekelőtt legyen ember! Ne engedje hogy az emberek elveszítsék a hatóságokba és az állami intézményekbe vetett bizalmukat. Ne hagyja figyelmen kívül ezeket a drámákat, és ne feledkezzen meg a román népről" – fogalmazott Dăncilă.

Kapcsolódók

Kimaradt?