FRISSÍTVE – Dăncilă sürgeti az ügyvivő miniszterek kinevezését

FRISSÍTVE: Az alkotmánybíróság igazat adott a kormánynak, az államfőnek azonnal ki kell neveznie az ügyvivő minisztereket és felszólította Klaus Johannist, hogy írásban indokolja meg visszautasításukat – nyilatkozta szerda este a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában Viorica Dăncilă pártelnök és kormányfő. Szerinte bűnténynek minősül, ha az államfő nem nevezi ki az ügyvivő minisztereket.

„Az államfő nyilvánvalóan megsértette az alkotmányt. Felkérem az elnököt, hogy azonnal, nem pedig haladéktalanul, mert mindannyian láttuk, hogy mit jelent ez Klaus Johannisnál, nevezze ki az ügyvivő minisztereket. Felszólítom ugyanakkor, hogy az alkotmánybíróság döntésének megfelelően, írásban indokolja meg az elutasítások okát, ahogyan azt már eddig is meg kellett volna tennie”' – mondta a kormányzó párt, a PSD vezetője.

A kormányválság azt követően alakult ki, hogy augusztus 26-án a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kilépett a koalícióból, a kisebbik kormánypárt által jelölt miniszterek pedig lemondtak (kivéve Ramona Mănescu külügyminisztert, aki inkább kilépett az ALDE-ből).

Viorica Dăncilă miniszterelnök a helyükre ügyvivő minisztereket jelölt, de a kormánnyal szemben álló Klaus Johannis államfő elutasította a kinevezésüket, miként később a Dăncilă által épp az ALDE-ből kiszemelt új miniszterek kinevezését is (a „sztrájktörőket” utóbb a liberális-demokraták kizárták soraikból).

 

Az alkotmánybíróság a közelmúltban hozott ítéletével arra kötelezte Johannist, hogy haladéktalanul nevezze ki az ügyvivő minisztereket, illetve indokolja meg elutasításukat. Johannis szerint a taláros testület ezzel egy időben arra kötelezte Dăncilă-t, hogy a kormány politikai összetételének megváltozása miatt kérjen megerősítő szavazást a parlamenttől, de a miniszterelnök szerint ezt már csak az államfő „tette hozzá az ítélethez”.

FRISSÍTÉS: Akár bűnténynek is minősülhet, hogy Klaus Johannis az alkotmánybíróság vonatkozó határozata ellenére nem nevezi ki az ügyvivő minisztereket – jelentette ki csütörtök este a Románia TV műsorában Viorica Dăncilă, aki hozzátette: konzultálni fog ez ügyben a jogászokkal. Véleménye szerint az ország elnökének példaként kell szolgálnia a többi polgár számára, ezért be kell tartania az alkotmánybíróság döntéseit. „Ha az ország elnöke nem tartja tiszteletben az alkotmányt, hogyan kérhetjük másoktól az alkotmány tiszteletben tartását" – mondta a kormányfő.

Kapcsolódók

Kimaradt?