A középkori Kolozsvár kaputornyának alapzatát találták meg egy útfelújítás során

A kolozsvári Híd utca (románul Regele Ferdinand) felújítása során értékes leletre bukkantak a régészek: megtalálták a középkori város 1477-ben befejezett kaputornyának alapzatát. Bár tudni lehetett, hogy ott van, a kivitelezők mégsem vették figyelembe az új vízcsőhálózat megtervezésénél, így most kénytelenek változtatni az eredeti elképzelésen.

Az Óvár tornyos kőkapuját 1873-ban, a város fejlődésének és terjeszkedésének okán bontották le, közölte a Mediafax hírügynökséggel Sorin Cociș régész, a Régészeti és Művészettörténeti Intézet munkatársa. 

Az A-kategóriás műemlék felfedezéséhez az intézet mellett hozzájárultak az Erdélyi Történeti Múzeum, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szakembereinek kutatásai is – hangsúlyozta a szakember, aki arra is rávilágított, hogy a régészeti feltárásokat folytatni fogják a térségben, a városkaput azonban nem tudják a maga teljes valójában a nagyközönség elé tárni.Lupescu Radu, a feltárást végző szakértői csoport régészmunkatársa a Maszol érdeklődésére elmondta, a felfedezés azért jelentős, mert mindezidáig kolozsvári kaputornyot nem sikerült felkutatni, ugyanis azok a jelenlegi főutak kellős közepén helyezkednek el. A feltárásokban pedig az is hátráltatja őket, hogy nem minden esetben hívnak régészeket bizonyos javításokat megelőző ásatásokra, mert a munkálatokkal haladni akarnak, és a forgalmat sem lehetséges hosszabb ideig fenntartani.

Mivel a jelenlegi felfedezés egy forgalmas útszakasz alól bukkant elő, a darabokat visszaássák, és a földben konzerválják, azaz egy speciális anyaggal fedik be mindet, majd feltöltik a járdaszegélyig, mert „különösebb beavatkozást nem tudnak végezni a falon”. Ahhoz, hogy a járókelők számára is hiteles maradjon a felfedezés, többféle formában is dokumentálták, és egy precíz, lézeres eljárással bescannelték a leleteket – emelte ki a régész.

Azt még nem döntötték el, hogy miképpen adják tudtára a járókelőknek, mi rejtőzik az útszakasz alatt: van, aki arra szavazott, hogy oldalt egy emléktáblával mutassanak rá a felfedezésre, de lehetséges az is, hogy az aszfaltban jelölik meg a lelet helyét, vagy egy makettel jelzik egykori városkapu létezését.

Azt is megtudtuk, hogy az útjavítás újratervezést igényel, ugyanis az előzetes tervek alapján a vízcsövek irányvonala „egyenesen a toronynak vezetett”, és a felfedezés során vált világossá a munkások számára, hogy ki kell kerülni az egészet, nem szabad szétverni a tornyot.

„Jobb lett volna előzetesen tisztázni ezeket a dolgokat a szakemberek és régészek bevonásával, hogy a kivitelező is tudhassa, mire számíthat” – nyomatékosította a szakember. Lupescu Radu arról is beszámolt, hogy voltaképpen ásatás sem előzte meg a folyamatot. Nyilvánvaló, hogy egy forgalmas útszakasznál ez nem megvalósítható, de a jelenlegi felfedezés miatt most egy teljes újratervezési folyamat vár a kivitelezőre – tette hozzá.

A szakemberek ugyan tudták, hogy az út alatt lapulnak a kaputorony részei, és számítani lehetett rá, hogy előbukkannak az ásások során, azonban „a kivitelező-tervező cég mindezt nem vette eléggé komolyan, és nem is igazán ismerte a falak helyét” – mondta el Lupescu Radu.

A jövő hét folyamán talán tisztábban látják, miként alakul az újratervezés, mert jelenleg folyamatosan változnak az elképzelések. Mivel a torony négy oldalából csupán egy került napvilágra, abban bíznak, hogy a torony lényegi részét az út szomszédos oldalának felújítása során találhatják meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?