Jövő héten rendkívüli ülésszakot tart a képviselőház

Az ellenzék kezdeményezésére jövő héten, augusztus 26-a és 30-a között a képviselőház rendkívüli ülésszakot tart, a házbizottság 12 óra 30 perckor ül össze, a plénum pedig 14 órakor.

„Figyelembe véve a rendkívüli ülésszak összehívására benyújtott kérést, úgy döntöttünk, augusztus 26-án, hétfőn 12 óra 30 perckor ülésezik a házbizottság, hogy a munkaprogramot kidolgozza. A képviselőház plénuma 14 órakor kezdi el ülését a napirend és az ülésszak munkatervének az elfogadásával” - közölte Marcel Ciolacu házelnök.

A kormánypárti politikus ugyanakkor azt javasolja az ellenzéki kollégáinak, hogy „az állampolgárok és a képviselőház iránti tiszteletből jobban készüljenek fel akkor, amikor egy ilyen javaslatot benyújtanak”. Ciolacu többek között megemlíti, hogy az ellenzék egy olyan törvénytervezet megvitatását is kérte a képviselőház rendkívüli ülésszakában, amelyet a szenátusnak kell megvitatnia első megkeresett házként.

Ami pedig a 114-es sürgősségi kormányrendelet teljes visszavonását illeti, ahogyan azt az ellenzék követeli, a házelnök kifejti, hogy ennek rendkívül negatív szociális hatása lenne több millió román állampolgárra.

„Az ellenzéki pártok képviselőinek el kellene dönteniük a rendkívüli ülésszak kezdetéig, hogy vállalják-e azt, hogy a nyugdíjak ne nőjenek szeptember elsejétől, (...) azt, hogy a lakosság által fogyasztott földgáz és villamosenergia ára elszabaduljon, illetve azt, hogy az a több mint egymillió polgár, aki visszakapta a bejegyzett gépkocsija után a környezetvédelmi illetéket, adja vissza a pénzt az államnak. Mindezek az előírások szerepeltek ugyanis a 114-es sürgősségi kormányrendeletben” - szögezi le az alsóház elnöke.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) összegyűjtötte a kellő számú aláírást és kedden kezdeményezte a képviselőház rendkívüli ülésszakának összehívását az augusztus 26-a és 30-a közötti időszakra. Raluca Turcan, a párt képviselőházi frakcióvezetője elmondta, a PNL, a Népi Mozgalom Pártja (PMP), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Pro Románia párt 118 képviselője látta el kézjegyével a kérést, míg a rendkívüli ülésszak kezdeményezéséhez 110 parlamenti képviselő aláírása szükséges.

Kapcsolódók

Kimaradt?