FRISSÍTVE – Komolyabb incidensek nélkül ért véget a kormányellenes tüntetés

FRISSÍTVE: Nem voltak komolyabb incidensek a román diaszpóra és ellenzék szombati kormányellenes tüntetésén – közölte Georgian Enache, a csendőrség szóvivője. A bukarestivel egy időben több nagyvárosban is kormányellenes tüntetéseket szerveztek.

A rendfenntartók, akik – a futballstadionoknál alkalmazott módszer szerint – a térre érkező minden tüntetőt megmotoztak, mindössze két személynél találtak fegyverként használható eszközt, egy harmadiknál pedig petárdát.

A legtöbben napnyugta után, este kilenc óra körül gyűltek össze a kormányszékház előtti Victoria-téren, számukat az Agerpres 24 ezerre becsülte. Ez több mint egy nagyságrenddel elmarad a szervezők várakozásától, akik a térfoglalási engedély kiváltásakor negyedmillió tüntetővel számoltak.

A szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján vonultak szombaton a kormány székháza elé, a tüntetőkhöz az ellenzék hívei is csatlakoztak.

A tüntetők a tavalyi karhatalmi erőszak kitervelőinek és végrehajtóinak felelősségre vonását és a Viorica Dăncilă vezette szociálliberális kormány távozását követelték. A résztvevők egyebek között „Bűnözők nélküli közéletet", „A korrupció öl", „Börtönbe veletek" feliratú táblákat emeltek a magasba, és az utóbbi évek ellenzéki megmozdulásairól ismert korrupcióellenes jelszavakat skandálták.

A téren mécseseket gyújtottak a caracali gyilkos tizenéves áldozatainak emlékére, akiknek a haláláért a közvélemény a hatóságokat tette felelőssé. A tömeg több ízben percekig skandálta a két hete elrabolt és meggyilkolt 15 éves Alexandra nevét, aki hiába kért segítséget a 112-es segélyhívón, a rendőrök nem vették komolyan, késve indultak keresésére, így életét nem sikerült megmenteni.

Egy fiatalt előállítottak a csendőrök, miuátn nem akarta igazolni magát és – állítólag – szidalmazta a rendfenntartókat.

 

A hírtelevíziók által megszólaltatott, külföldön dolgozó vendégmunkások azt mondták, számukra sem érdektelen mi történik az országban, sikerül-e változtatni azokon a közállapotokon – a bürokrácián, korrupción – amelyek miatt külföldön keresték boldogulásukat. A mostani demonstráció hangadói azonban inkább a hazai ellenzékiek voltak, akik a szociáldemokrata kormány leváltását tartják az intézményi reformok előfeltételének.

Az ellenzék seregszemléjének számító napra időzítve szombaton Klaus Johannis államfő is megkezdte az elnökjelöltségét támogató aláírásgyűjtési kampányát. Az elnökválasztást novemberben rendezik, és azok indulhatnak, akik ehhez legalább 200 ezer választópolgár támogatását megszerzik.

Johannis személyesen is részt vett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első aláírásgyűjtési akcióján, amelyet Bukarest egy másik jelképes helyszínén, az 1989-es kommunistaellenes forradalom és a későbbi ellenzéki tüntetések alkalmával híressé vált Egyetem téren rendeztek. A tisztségben lévő államfő a szociálliberális kormánnyal szembeni elégedetlenség megtestesítőjeként egy másik, működőképes, „normális Románia" megteremtésének zászlóvivőjeként pályázik újabb ötéves mandátumra.

Az ország több nagyvárosában is utcára vonultak

A fővárosi tüntetéssel egy időben az ország több nagyvárosában zajlottak hasonló megmozdulások, többek között Nagyszebenben, Brassóban, Nagybányán, Marosvásárhelyen, Besztercén, Iaşi-ban, Konstancán, Galacon.

Nagyszebenben több mint 2000 ember három órán keresztül menetelt a város nagy sugárútjain, PSD-ellenes rigmusokat skandálva. A tüntetés incidensek nélkül zárult – tájékoztattak a csendőrség képviselői.

Iaşi-ban valamivel több mint ezer személy gyűlt össze a tüntetésre, amelyet a következő címmel hirdettek meg: „Nem felejtettük el, mit csináltatok tavaly nyáron”. Az emberek felvonultak a város főbb utcáin, és megálltak közben a Szociáldemokrata Párt (PSD) székhelye és a prefektusi hivatal épülete ,előtt és kormányellenes rigmusosat skandáltak. A megmozdulás békésen zajlott.

Brassóban több mint kétszázan mentek ki az utcákra, de a felvonulás csendben zajlott. A csendőrség képviselői szerint itt sem történtek incidensek.

Nagybányán közel 100 ember ment ki tüntetni, többségük külföldön dolgozó román állampolgár, akik szabadágukat töltik itthon.

Konstancán néhány tucatnyian vonultak ki a prefektusi hivatal elé. Besztercén körülbelül hatvanan mentek ki a Polgári Egyesület Besztercéért által szervezett megmozdulásra, a prefektúra épülete elé. Adrian Florin Chereji, az egyesület elnöke elmondta, csalódott, hogy ilyen kevesen jelentek meg a tüntetésen, emiatt a felvonulási útvonalat is lerövidítették.

Galacon a tüntetők valamivel többen voltak, mint ötvenen, Marosvásárhelyen pedig körülbelül negyvenen mentek ki az utcára.

Kapcsolódók

Kimaradt?