banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Százezreket szólított meg, lelakott Sétatérrel búcsúzott az Untold fesztivál

A „mágikus” kolozsvári fesztivál négy napja összesen 372 ezer embert vonzott a Sétatérre, és 45 millió euró helyi bevételt eredményezett – közölte a szervezők részéről Eduard Chereji sajtófelelős. Kiemelte, az Untold ezzel az összeggel hozzájárul a helyi költségvetéshez, valamint a park fesztivál utáni renoválásához, amelynek munkafolyamata egészen szeptemberig húzódik. Megnéztük, hogyan állnak a munkálatok. 

A fesztivál hatalmas bevételéből 30 ezer eurót jótékony célra ajánlanak fel: légkondicionáló felszerelést vásárolnak belőle a Kolozsvári Gyermekkórháznak. A clujulcultural.ro portálnak Eduard Chereji azt nyilatkozta, a Sétateret csupán két nappal a fesztivál előtt zárták le, hétfőn pedig már nyitva is állt a látogatók előtt.

Eduard Chereji szavain felbuzdulva megnéztük, hogyan fest a fesztivál utáni napokban a Sétatér. Bár a négy nap alatt jól kihasznált területeket lezárták, és kerítéssel, őrökkel riasztották el a kíváncsiskodókat, könnyedén megállapítottuk, a lelakott állapotot a teljes park magára öltötte: a tér olyan lett, akár egy építkezési terület. A gyermekeiket sétáltató szülők hosszú faléceket, földtúrásokat kerülgethetnek az apróságokkal, a babakocsiknak pedig kevés helye marad az ide-oda lerakott eszközök miatt. A kisgyerekek ugyan élvezik, hogy sáros túrásokon tapicskolhatnak, a sáncok felett pedig léceken mehetnek át, a felnőttek viszont kevésbé örülnek a zöld fű nélkül maradt területeknek és a kiszorítottságnak.

A munkálatok miatt ebben a hónapban kevésbé lesz esztétikus a Sétatér képe, lévén, hogy a kitaposott zöldövezet, feldúlt játszótér és megrongált burkolatok, ülőhelyek javításra szorulnak, az azonban dicséretes, hogy szemétkupacokkal, összetört fákkal nem találkozhatnak az arra járók.

Az Untold Fesztivál a repülőgéptársaságokra is nagy hatást gyakorolt: 40 százalékkal növelte a repülővel utazók számát a megszokottakhoz képest, nem beszélve arról, hogy már a fesztivált megelőző hónapokban 80–401 euró között mozgott egy repülőjegy a kolozsvári Avram Iancu repülőtérig, közölte a news.ro portál. Hozzátették, a júliusi hónap zsúfolásig megtelt a külföldi fesztiválozóknak magas áron eladott jegyekkel, valamint a Bukarest–Kolozsvár közötti oda-vissza repülőjegy is megközelítőleg 200 euróba került.

Megkerestük a fesztivál szervezőit azzal a kérdéssel, hogy mennyibe kerül a Sétatér regenerálása, illetve milyen eredménnyel zajlott az Untold két társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos projektje, az alumíniumdoboz-gyűjtés, illetve a karkötőkön maradt pénzösszegek jótékony célra való felajánlása. Amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

FRISSÍTÉS: a fesztivál szervezői közleményükben jelezték, hogy a Sétatér 60 ezer négyzetméteres területének regenerálására 1 millió lejt áldoznak. A karkötőkön maradt pénzösszegeket a Kolozsvári Gyermekkórház javára fordítják, akárcsak a résztvevői adományokat, amelyek jelenleg 21 ezer lejes összeget értek el. Az augusztus 10-re kitűzött határidőig pedig még növekedhetnek ezek a felajánlások.

Kapcsolódók

Kimaradt?