Ortodox pópa ellen vizsgálódnak egy gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyben

Házkutatást tartott kedden a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) egy Konstanca megyei ortodox templomnál. Az ügyben gyermekpornográfia gyanújával vizsgálódnak.  

A nyomozáshoz közel álló források szerint az ügyben az Albeşti községhez tartozó Coroana település ortodox pópája, Gheorghe Daniel Rece érintett. A DIICOT iaşi-i területi ügyosztályának közleménye értelmében két házkutatást tartottak kedden Konstanca megyében egy ügyben, amelyben gyermekpornográfia gyanújával indult in rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárás. A vádhatóság közleménye szerint egy személy lakásán, illetve egy ortodox templomnál végeztek házkutatást, és informatikai eszközöket foglaltak le. 

Az ügyészek szerint egy 44 éves férfi az idei év folyamán rávett egy 13 éves kislányt, hogy mobiltelefon segítségével készítsen magáról pornográf felvételeket, majd ezeket juttassa el neki. A DIICOT szerint a férfi egy közösségi portál révén megosztotta a felvételeket a kiskorú egyik osztálytársával. 

Kapcsolódók

Kimaradt?