A jogsértések elleni fellépésben is összefogást sürget az MPP

Habár „az úzvölgyi katonai temető ügye az összmagyarság szívügye”, a kedd esti csíkszeredai tüntetés résztvevőinek létszáma nem mutatott erős magyar összefogást – vélte szerdai sajtóközleményében Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke. Az MPP vezetője szerint sokkal jobban sikerült volna a mozgósítás, ha a temető védelmében tartott tiltakozó akciót szervező Erdélyi Magyar Néppárt elfogadta volna a polgári párt által felajánlott segítséget.

„A foghíjas részvétel inkább mutat érdektelenséget, mintsem határozott kiállást közösségünk részéről. Márpedig nem ez a realitás” – fogalmazott Mezei János, aki szerint, bár a tüntetés lényege az lett volna, hogy a jogos felháborodást mutassa fel a jogsértő történések miatt, a kisszámú részvétel valójában a román hatóságoknak biztosít muníciót.

Az MPP elnöke szerint a polgári alakulat cselekvően vett részt a tüntetésen, ám mozgósítása sokkal hatékonyabb lehetett volna, hogyha a szervező EMNP „elfogadja a kérést, és az esemény egyeztetéssel, közös szervezéssel, közös fellépéssel valósul meg”.

Mezei kifejtette: „Sajátos kisebbségi helyzetünkből adódóan, sajátos nemzetpolitikát kell követnünk Erdélyben. A különböző méretű és szerepű vitorláinkat egy irányba kell állítanunk, össze kell hangolnunk, ha mindannyian célba szeretnénk érni.”

Az MPP elnöke szerint az ilyen tiltakozó megmozdulások előtti egyeztetés, közös szervezés „lenne célravezető a magyarságot ért újabb inzultusok, a kisebbségi jogok figyelmen kívül hagyása és az úzvölgyi temetőben történt sírgyalázások ellen”. A magyar összefogást – amire szerinte az erdélyi magyar közösség számtalanszor jelezte igényét – követelve kijelentette: „Az emberek pártján állni nem »szezonális kérdés«, hanem kötelező érvényű állandó szolgálat!”

Kapcsolódók

Kimaradt?