Korodi Attila: a többségnek kéne megvédenie a kisebbségeket, nem a kisebbségieknek saját magukat

A kormány elleni bizalmatlansági indítvány keddi vitájában Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án, a hősök napján történtekről elmondta: hajszálon múlott, hogy nem történt egy, az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciushoz hasonló román–magyar konfliktus. „Ezen a napon megbukott a demokrácia” – mondta.

Korodi Attila hangsúlyozta, hogy az RMDSZ által időben jelzett, a dormánfalvi önkormányzat által elkövetett törvénytelenségekre csak az építkezési felügyelőség reagált kellő határozottsággal, a többi állami intézmény szemet hunyt a szabálytalanságok felett.

„A június 6-án történtekért a belügyminisztérium, a csendőrség, valamint Hargita és Bákó megye prefektusa a felelős, mert hagyták elszabadulni az indulatokat, hogy túlerőben lévő feltüzelt, esetenként leitatott román vandálok a törvénytelenségek ellen békésen, imádkozva tüntető magyarok ellen támadhattak, és megrongálhatták a magyar hősi halottak sírjait” – fogalmazott Korodi Attila.

Az RMDSZ-es honatya szerint egy valódi demokráciában a többség védelmezi a kisebbségeket, nem pedig a kisebbségeknek kell megvédeniük magukat a többségiekkel szemben.

Kapcsolódók

Kimaradt?