Szociális projektjeit bővítette a kolozsvári önkormányzat

A városi tanács keddi ülésén meghatározta Kolozsvár szociálislakás-hálózatának és városi kórházának bővítését, valamint 7 ezer lejt különített el az Élelmiszerek nevezetű programra – közölte Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.

„Lehetővé kell tenni az oktatáshoz, munkához, egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, biztosítani kell a város életében való részvételt, és elsősorban megfelelő lakáskörülményeket kell biztosítani” – nyilatkozta Oláh Emese. Az önkörmányzat az alpolgármester javaslatára a szabad piacról vásárol lakásokat, így bővíti a szociális lakásállományt.

Tető kerül sokak feje fölé

A lakásvásárlásra kiutalt éves összeg a költségvetésből származik, ennek függvényében dönt az évente felmért igényeknek megfelelően az erre a célra felállított bizottság - közölte a sajtóiroda.

Egy másik testület, a négy városi tanácsosból, valamint a jogi, gazdasági és a vagyonkezelő osztály vezetőjéből álló héttagú tárgyalóbizottság feladata szociális lakásnak megfelelő ingatlanokat keresni a szabad piacon, majd az ajánlatok kielemzését követően az önkormányzat elé terjeszteni a megvásárlásra javasolt ingatlanok listáját. A lista elfogadását követően vásárolhatja meg az ingatlanokat az önkormányzat, az adás-vételiszerződést pedig az önkormányzat részéről Emil Boc polgármester írja alá.

„Sürgősségi beavatkozás a szabadpiaci lakásvásárlás: az önkormányzat nem tudja csak saját építésű lakásokkal fedezni a felmerülő igényeket, évente alig tucatnyi lakást képes kiosztani, noha az igénylők listája több száz személyre, családra kiterjed. A szabadpiaci lakásfelvásárlásról Kolozsvár szociális stratégiájának szellemében döntöttünk. A dokumentumba belefoglaltuk, kötelességünk segíteni a társadalom peremén levő embertársainknak, hiszen az anyagi erőforrások hiánya, a nem megfelelő vagy éppen szegregált lakáskörülmények, az alacsony iskolázottsági szint, a rendszertelen vagy szerződés nélküli munkavállalás, a szerfüggőség, betegség, rokkantság vagy fogyatékosság, a büntetett előélet mind olyan jellemzők, amelyek több generációt képesek a nyomorba taszítani és fogva tartani. Éppen ezért integrált beavatkozásra van szükség, mert csak így lehet kilépni ebből az ördögi körből” – mondta el a határozat kapcsán Oláh Emese alpolgármester.

100 lej értékű élelmiszer-támogatás

Ezentúl minden év novemberének utolsó munkanapjáig nyújthatók be azok a kérvények, amelyek alapján a rászorulók igényelhetik a kolozsvári önkormányzat által évente biztosított 100 lej értékű élelmiszer-támogatást. A határidő eddig augusztus utolsó munkanapja volt, meghosszabbításra azért volt szükség, mert sok potenciális kedvezményezettnek nem sikerült idejében benyújtania a kérvényt.

Az Élelmiszerek (Alimente) nevű szociális program keretében osztott támogatásra jövedelemtől függetlenül a családon belüli erőszak áldozatai, az emberkereskedelem áldozatai, a súlyos fogyatékkal, rokkantsággal élők jogosultak.

A támogatást továbbá azok a nyugdíjasok, szociális vagy családtámogatásban részesülők, illetve munkanélküliek (függetlenül attól, hogy részesülnek vagy sem a munkanélküli segélyben), rokkantak, veteránok, háborús özvegyek, deportált személyek, rabok, politikai üldözöttek, forradalmárok vagy árvák igényelhetik, akik családtagonként havonta legtöbb 786 lejes jövedelemmel rendelkeznek. Az egyedülálló személyek akkor jogosultak a támogatásra, ha a havi jövedelmük nem haladhatja meg az 1082 lejt.

Idén 700 ezer lejt különített el az önkormányzat az Élelmiszerek programra. Az érdeklődők a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság a Venus utca szám nélküli székházában igényelhetik a támogatást.

Sürgősségi osztállyal és kápolnával bővül a városi kórház

Elkezdődött a Kolozsvári Városi Kórház kibővítésének engedélyeztetési fázisa: a keddi tanácsülésen részletes városrendezési tervet fogadott el az önkormányzat a Tăbăcarilor utcai intézmény új szárnnyal és kápolnával történő kiegészítése érdekében.

A kórház nyugati szárnyához egy új szárnyat építenek, ahol a sürgősségi eseteket fogadják. Ez a hatszintes szárny alagsorral, földszinttel és négy emelettel rendelkezik majd, a kápolna pedig egy földszintes épület lesz. A keddi döntés meghozatalát, a részletes városrendezési terv elfogadását követően hagyhatja jóvá az önkormányzat az építkezés elkezdéséhez szükséges egyéb dokumentációt, például a projekt megvalósításának költségvetését. Kolozsvár önkormányzata minden évben igyekszik támogatni a kórházakat annak érdekében, hogy a kolozsváriak a lehető legjobb szolgáltatásban részesüljenek.

„Mivel a Kolozsvári Városi Kórház az egyedüli kórház, amely az önkormányzat alárendeltségébe tartozik, itt nagyobb lélegzetvételű projekteket is meg tudunk valósítani. Egy sürgősségi osztály hiányossága volt a kórháznak, most ezt is igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt pótolni” - nyilatkozta a fejlesztés kapcsán Oláh Emese alpolgármester.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?