Minden tervezett kilencedik osztályt jóváhagytak Kovászna megyében

Megnyugodhatnak a háromszéki nyolcadikosok és szüleik, a minisztérium jóváhagyta az összes tervezett elméleti és szakiskolai kilencedik osztályt – jelentette be Kiss Imre.

A Kovászna megyei főtanfelügyelő emlékeztetett, hogy az oktatási tárca késve, május 29-én fogadta el a megyei tanfelügyelőségek által még januárban benyújtott, jövő tanévi beiskolázási terveket. A minisztériumnak a késlekedés mellett sikerült teljesen felborítania a tanfelügyelőségek és iskolák terveit, hiszen országszerte a szakiskolák javára nagyon sok elméleti líceumi osztályt szüntetett meg.

Kiss Imre rámutatott, a tanügyminisztériumnak az volt a kérése, hogy a kilencedik osztályok legalább 35 százaléka legyen szakiskolai osztály, ennek a beiskolázási terv összeállításakor Háromszéken eleget is tettek, hiszen 44 elméleti és 26 szakiskolai osztállyal terveztek. Ezeket az elmúlt évek tapasztalatai alapján leosztották a megye iskolái között, amelyek alapján készültek beiskolázni a nyolcadikos diákokat. Ehhez képest azonban a minisztérium több hónapos csúszás után május végén arról tájékoztatta a háromszéki tanfelügyelőséget, hogy a 44 elméleti osztály helyett csak 42 alakulhat, illetve megtarthatják a 26 szakiskolai osztályt.

Az oktatási tárca azzal érvelt, hogy a bukásra álló, így évismétlő, illetve a várhatóan lemorzsolódó diákok miatt körülbelül két osztálynyival kevesebb diák kerül kilencedik osztályba, mint ahányan jelenleg nyolcadikba járnak. Kiss Imre szerint ez elméletben így is van, csakhogy az évismétlő és lemorzsolódó diákok nem egy tömbben vannak, hanem a megye területén szétszórtan, így a gyakorlatban nem lehet két osztályt megszüntetni.

A háromszéki főtanfelügyelő rámutatott, az elmúlt napokban többszörös egyeztetést követően sikerült elfogadtatni a tanügyminisztériummal az eredetit tervet, visszaadta a két elméleti osztályt, így a következő tanévben minden iskolában minden tervezett osztály megalakulhat. Hozzátette: a következő időszakban az iskolák, pedagógusok és helyi hatóságok mindent meg kell tegyenek azért, hogy minél inkább megfékezzék a diákok lemorzsolódását.

Azokkal nincs mit tegyenek, akik évismétlés miatt nem kerülhetnek kilencedik osztályba, viszont név szerint ismerik azokat a tanulókat, akik nem járnak rendesen iskolába és nyolcadik után nem is tervezik folytatni tanulmányaikat, hangzott el. A főtanfelügyelő szerint ezeket a gyerekeket és szüleiket személyesen fel kell keresni és meggyőzni őket arról, hogy iratkozzanak be szakiskolába. Az sem elhanyagolható, hogy minden szakiskolai tanulónak alanyi jogon jár a havi 200 lejes ösztöndíj, emlékeztetett a főtanfelügyelő.

Kapcsolódók

Kimaradt?