Smaranda Enache: az Európai Unió nyomása nélkül teljesen magunkra hagyottak lennénk
Elborzasztja annak gondolata is: milyen lenne, ha nem nehezedne Romániára akár minimális európai uniós nyomás az emberi és kisebbségi jogok terén – hangsúlyozta interjúnkban Smaranda Enache jogvédő aktivista. A Pro Európa Liga társelnöke megkeresésünkre a május 26-i választások fontosságáról beszélt, de arról is, hogy az EU állampolgárának lenni – 500 millió emberrel együtt –, garanciát jelent a jogaink terén. Már fel sem figyelünk rájuk, de ezek között van a mozgásszabadság, az emberi jogok és általában a jogvédelem.
A magyar közösség önt az első olyan románként ismerhette meg, aki – a magyarok jogai mellett – kiállt az európai értékek védelmében is, még azoktól az időktől, amikor ezek egyáltalán nem voltak divatos tevékenységek. Milyennek ítéli a magyarság jogainak fejlődését Romániában az utóbbi három évtizedben?
Nagyvonalakban azt mondhatom, hogy az erdélyi magyar közösség helyzete javult, jóra fordult az utóbbi évtizedekben, ha úgy tetszik: felfele ívelt. Főként akkor láthatjuk ezt, ha felidézzük: a diktatúra idején ennek a közösségnek a jogait teljesen visszaszorították. Ma már az oktatáshoz, a kultúrához és szimbólumhasználathoz való jog, de a többi alapvető jog is – a mozgás-, az önkifejezési és a gyülekezési szabadság – újabb vonatkozásokkal gazdagodott, és összehasonlíthatatlanul kiszélesedett a kommunista diktatúra időszakához képest.
A legfiatalabbak talán nem tudhatják ezt, mi azonban megéltük azt a korszakot, amikor a sajtóban a településneveket sem lehetett leírni a kisebbségek nyelvén. Románia és a magyar közösség ilyen értelemben nagy lépést tett a fejlődés útján az utóbbi harminc évben.
Peresze az európai színvonalhoz és a magyarság törekvéseihez képest, de a mi, a kisebbségi és általában az emberi jogokért harcolók célkitűzésihez viszonyítva is van még fejlődnivaló. Ilyen szempontból a fejlődés folyamata nem zárult le, folytatni kell az elkezdetteket. Sőt, azt mondhatom, hogy az utóbbi években – Románia uniós taggá válását követően, amikor már a nemzetközi nyomás is csökkent – a román pártok megkísérelték, de végül nem sikerült visszalépniük a kisebbségi jogbiztosítás terén. De még ezekkel együtt is, a forradalom után harminc évvel a helyzet egyértelműen kedvezőbb a magyar, de általában a kisebbségi közösségek számára, mint amilyen a diktatúra idején volt.
A szkeptikusok azt mondják, hogy az Európai Unió intézményei nem tudnak és nem is akarnak túlságosan nagyot domborítani az őshonos kisebbségekre vonatkozó jogalkotás terén. Mit gondol erről? Vajon a diplomácia lenne az egyetlen eszköz, amellyel ezen a téren bármit el lehet érni?
Nem kellene teljességgel igazságtalanoknak lennünk az Európai Unió intézményeivel szemben, inkább emlékeznünk kellene arra, milyen sokat számítottak Románia csatlakozási tárgyalásai és felzárkózása folyamata idején azok az úgynevezett politikai kritériumok, amelyek között egyértelmű előírások voltak a kisebbségek státuszára, de általában az emberi jogokra vonatkozóan is.
És ezek csupán az Európai Unió követelményei voltak. Hiszen mindemellett a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsnak is igen fontos hozzájárulása volt átmeneti időszakunknak eme folyamataihoz. Ösztönözték – hogy ne mondjam azt, hogy megkövetelték – Románia egymást követő kormányaitól, hogy elfogadják azokat a nemzetközi dokumentumokat, egyezményeket, amelyek alapját képezték a hazai, kisebbségekre vonatkozó jogalkotásnak: az európai nemzeti kisebbségvédelmi keretegyezményt, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, de több más ehhez hasonló nemzetközi eszközt is.
Legyünk őszinték és mondjuk ki: ezek nélkül az európai nyomások, illetve a hazai Európa-párti civil társadalom ráhatásai nélkül – ez utóbbiak a magyar közösség jelentős szövetségesei voltak abban az időszakban – bizonyára nem sikerült volna ezen a téren egy európai mércét meghonosítani idehaza.
Az európai intézmények, a nyugati kormányok igenis erőfeszítést tettek azért, hogy ez a fejlődés megvalósuljon, és ezért hálásnak kell lennünk. A mai helyzetet illetően a probléma komplexitásával kell szembenéznünk, hiszen az Európai Unió egyes tagországai az európai átlagot jóval felülmúló szintre jutottak el a kisebbségvédelemben. És azt se feledjük el, hogy az EU-nak – a nem uniós Európa Tanácstól eltérően – nincs a tagországokra vonatkozó együttes egyezménye egy olyan kisebbségvédelmi szintről, amelyet mindeniknek teljesítenie kellene.
Valamennyi tagállam a saját demokráciája színvonalához mérten teljesít ezen a téren. Egyes tagállamok, mint például Olaszország, Spanyolország vagy Belgium különleges státust nyújtott Dél-Tirolnak, Katalóniának vagy Belgium német részének, mindez pedig benne foglaltatik az illető államok alkotmányában. Más uniós tagállamok viszont – Görögország és Franciaország például – ezzel szemben még Románia szintjére sem jutottak el a kisebbségeikre vonatkozó jogbiztosítás terén. Így hát megállapíthatjuk, hogy uniós egyezményeknek van egy ilyen hiányossága: nem állapítottak meg egy kisebbségekre vonatkozó standardot. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy közben az uniós intézmények nem törekszenek az európai kisebbségek védelmére.
Persze, a diplomáciának is fontos szerep hárul itt, hiszen ennek hiányában a romániai magyarság szempontjai sem kerülhetnének fel az Európai Unió napirendjére. Ilyen szempontból nagy sikernek számít, hogy az a bizonyos Minority SafePack európai kisebbségvédelmei kezdeményezés – amelynek létrejöttében talán a romániai magyarság játszotta a legfontosabb szerepet – eljutott az Európai Bizottság asztalára. Ugyanakkor a hazai magyarság autonómiatörekvéseit vázoló dokumentumok európai szintre való eljuttatása is folyamatban van.
Mindezek idővel hozhatnak változásokat, azonban realistáknak kell lennünk: ezen a téren nem csupán a román kormány ellenállása tapasztalható, hanem a régebbi uniós tagországok közül is néhányé, amelyekben a kisebbségvédelem mércéje a romániai alatti.
Civil aktivistaként folyamatos kapcsolatot ápol az európai véleményformálókkal. Mit gondolnak ők arról, hogy alkalmasint Romániában nem is a kisebbségi törvénykezés hiánya jelent gondot, inkább ezek alkalmazása képez valódi problémát? Általánosítható-e az, amit erről Európában gondolnak?
A romániai kisebbségvédelmi rendszernek ez az egyik legalapvetőbb problémája, hiányossága, hogy még mindig különbség van aközött, amit a jogalkotásban megvalósítottunk – beleértve az általunk aláírt nemzetközi egyezményeket –, illetve ami a kisebbségi jogok érvényesítésének napi gyakorlatában tapasztalható.
Másfelől létezik itt másfajta ellenállás is, hiszen román kormányzati szinten még mindig nem értették meg azt, hogy a kisebbségi közösségek különböznek egymástól, ezért nem lehet mindenik esetében ugyanazt a mércét alkalmazni. Ezért nem született meg máig sem a különleges státusra vonatkozó standard, így nem beszélnek az autonómiáról sem.
Itt kell megjegyeznem azt, hogy bár úgy tűnik, hogy az európai intézmények nem tesznek semmit, ők továbbra is felügyelik azt, ahogy a kisebbségvédelmi törvénykezést gyakorlatba ültetik Romániában. Létezik továbbá egy, az állam által készített jelentés is, amelyhez hasonlót a civil társadalom is kidolgoz évente arra vonatkozóan, hogy miként ültetik itt gyakorlatba az európai nemzeti kisebbségvédelmi keretegyezmény előírásait. Ezeket némiképp kiegészíti az USA külügyminisztériumának éves jelentése, amely azt vizsgálja, hogy a romániai kisebbségi közösségek törvény által biztosított jogait mennyire tartják tiszteletben. Mindemellett a különböző államok nagykövetségei is fel szoktak lépni akkor, amikor ezen a téren kisiklást tapasztalnak. Mindent egybevetve ne képzeljük tehát azt, hogy a kisebbségi jogokra vonatkozó nyugati ellenőrzés megszűnt. Talán nincs már az a ’90-es években tapasztalt nyomás, azonban demokratikus ellenőrzés továbbra is ugyanúgy létezik.
Mennyire közelről figyelte az európai parlamenti választások kampányát? Mit gondol például arról, hogy az emberek EU-val szembeni magas elvárásai dacára is még mindig igen keveset tudnak nálunk az uniós intézmények és struktúrák működéséről?
Románia első Európa-párti szervezete, a Pro Európa Liga társalapítójaként is fokozott figyelemmel követtem a kampányt, és hozzá kell tennem, hogy mi máig meggyőződéses hívei vagyunk az európai értékeknek és az Európai Uniónak is, annak minden hiányossága ellenére.
Másfelől azért is figyelem a kampányt, mert öröm lett volna számomra, ha magam is részt vehettem volna benne jelöltként, azonban nem volt szerencsém ahhoz, hogy bárki is felkérjen erre.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a köznapi emberek érdeklődéssel figyelik azt, ami az Európai Unióban történik, amit a különböző tagországok politikusai vagy az európai intézmények vezetői nyilatkoznak, és követik azt is, hogy konkrétan mit tesz értünk az EU, milyen előnyökkel járhat az, hogy részei vagyunk ennek az építménynek. Ez utóbbira vonatkozó részletek azonban hiányoznak a politikai diskurzusból. És még valami hiányzik, amit egyszerű polgárként magam is tapasztalok: Románia EP-képviselői nem nagyon nyújtottak idehaza arról szóló tájékoztatást, hogy ők személyesen mivel is járultak hozzá az uniós képviselethez, hogy mit és miként fognak ebből megtapasztalni egy-egy település lakói.
Mindemellett az is gondolom, hogy az Európai Unió reformra szorul, sokkal átlátszóbbá és átláthatóbbá kell válnia, kommunikálnia kell az emberekkel, hiszen az igazság az, hogy az EU állampolgárának lenni – másik 500 millió emberrel együtt – garanciát jelent a jogaink terén. Ezekre gyakorta már fel sem figyelünk, de köztük van a mozgásszabadság, az emberi jogok és általában a jogvédelem. Részei vagyunk az európai békeszerető nemzetek szövetségének, amely a jólétre és toleranciára törekszik.
Mert gondoljunk csak vissza: mi volt azelőtt, hogy az Európai Unió létrejött volna? Háborúk, irigység és gyűlölet. Az Európai Unió véget vetett a háborúk korszakának, és ezt a tényt a maga helyén kell értékelnünk.
Tizenkét éve vagyunk az Európai Unió tagjai. Változott-e ez idő alatt, éppen ennek a státusunknak köszönhetően a román politikusok, döntéshozók viszonyulása általában a kisebbségekhez, de különösen a magyar közösséghez?
Nem szeretnék erre a kérdésre egyoldalú választ adni. Mert egyfelől európaibbá vált a politikusaink diskurzusa, másfelől viszont nacionalista és fundamentalista eszmék tömkelege buggyan ki a közéleti személyiségek száján, különösen kampány idején.
Számomra is sokkoló az a nacionalista hangvétel, amelyet néhány román párt megütött a mostani kampányban, és az, hogy előjöttek mindenféle kitalált témák, mint amilyen az Úz-völgyi katonatemetőhöz kapcsolódó történések is, amelyekben a magyarellenesség került felszínre. De ehhez hasonlóan jelen volt a diskurzusokban a romaellenesség és az antiszemitizmus is. Ez roppant sajnálatos, hiszen éppen az általam imént említett kettősséget húzza alá.
Egyfelől ott van ugye az, hogy a politikusaink szeretnék kihasználni az Európai Unió nyújtotta előnyöket, másfelől viszont nem akarnak alkalmazkodni az ezekkel járó európai viselkedési előírásokhoz. Ez pedig egyszerre bosszantó és kártékony, hiszen fenntartanak egy olyan gyűlölködő hangulatot, amely teljességében ellentmond a közösségek közötti békés együttélés elvének, de annak az értékrendnek is, amelyre az Európai Unió épült.
Mindennek fényében, mi a tétje a május 26-i európai parlamenti választásnak Románia számára? És van-e valamely különlegesebb tétje a magyar közösségre nézve?
A választások tétje egyfelől az, hogy az Európai Unió létére továbbra is rábólintsunk Romániában, hiszen be kell látnunk, hogy nélküle nekünk, civil szervezeti aktivistának sem sikerülne megbirkóznunk a hazai politikusokkal. Elborzaszt maga a gondolat is, hogy milyen lenne, ha nem nehezedne a román politikusokra egy, akár minimális nyomás is az Európai Unió részéről. Teljesen magunkra hagyottak lennénk, és ez csupán a probléma egyik vonatkozása.
Ezért azt gondolom, hogy Európa-párti politikai erőkre kell szavaznunk május 26-án, olyanokra, amelyek nem megsemmisíteni, hanem építeni akarják Európát.
Ami a magyar közösséget illeti, bizonyára a határok megnyílása és az ezzel járó mozgásszabadság, az anyanyelvhasználat szabadsága és a kulturális értékek kinyilvánításának lehetősége jelenti azt a „gyümölcsöt”, amelyet egyértelműen uniós tagságunk hozott meg – még ha némelyik gyümölcs savanyúbbnak vagy éretlenebbnek is tűnik jelenleg. Mert ha egy elszigetelt, az európai értékektől távol lévő országban élnénk, ennek nemcsak a román többség érezné a hátrányait, hanem a magyar közösség is.
Ebben az esetben a román politikusok akár gyakorlatba is ültethetnék azt a nacionalista diskurzust, amelyet egyelőre csupán elméletben mutattak