Veiszer Alinda Prima Primissima díjas újságíró volt szerda délután a kolozsvári Planetarium kávéház legújabb programsorozatának, a Planetarium talks-nak az első vendége. Mostis Gergő szervező kiemelte, olyan vitafórumot szeretnének meghonosítani a kincses listázva városban, ahol közismert személyek beszélnek arról, hogy mit gondolnak a világról, lehetőséget adva a közönségnek is kifejezni gondolatait az adott témákról.

A hangulatoldó indítás kihagyhatatlan kelléke volt a vitafórumnak, a szervező ugyanis viccesen megjegyezte, Trianon után a kolozsvári egyetemet Szegedre költöztették, ami csak egyet jelent: Veiszer Alinda voltaképpen a kolozsvári egyetemen tanult. A nevetgélések után a budapesti születésű újságíró beismerte, azért folytatta a tanulmányait Szegeden, mert távol akart lenni a nagyvárostól, a függetlenedés vágya hajtotta. Ugyanakkor azt hitte, hogy a magyar médiába csak úgy lehet bekerülni, ha az ember elkezdi valahol lent, és szép lassan lépked fölfelé a szamárlétrán. Hozzátette, ma már tudja, hogy ez az elgondolása nem valós, de máig büszke rá, hogy a médiáról nemcsak beszélni akart, hanem gyakorlatba ültetni a tudását. 

Beismerte, volt időszak, amikor a színészet érdekelte, de próbálkozása ellenére már a felvételi első rostáján kiszitálták. Ezt azzal magyarázta, hogy nem volt elég tehetséges, így el kellett fogadnia a felvételi bizottság döntését, mert „színésznek lenni csak akkor érdemes, ha a legjobbak közül való vagy, egyébként lélekgyilkos szakma”. Visszatekintve örül annak, hogy a média szakot választotta, mert abban élre tudott törni.

Az élre törés hallatán Mostis Gergő a beszélgetést az újságíró határozottságára terelte. Arra volt kíváncsi, találkozik-e a munkája során a „nem merek beszélni Alindával” félelemmel, például akkor, ha interjút akarnak készíteni vele. Mint mondta, interjúhelyzetben nem elemzi a kérdezőt, csak azt tartja fontosnak, hogy a beszélgetés során figyeljenek egymásra a partnerek, jegyezzék meg a válaszokat, inspirálódjanak azokból.

Kiemelte, mindenki téved, és igazából akkor kezdi valaki emberként is megállni a helyét, ha beismeri, van olyan, amit nem tud. Néha pedig elég csak annyit kérdezni, hogy „miért?”. Elmondta, volt időszaka, amikor ő is arra törekedett, hogy bebizonyíthassa, ő a legjobb, a legfelkészültebb, de most már tudja, egy dolog fontos: a beszélgetés működjön. A beszélgetés pedig akkor működőképes, ha figyelnek a válaszokra.

A szabadság munka: megköveteli, hogy tegyél érte

Veiszer Alinda elmondta, jelenleg az irányába intézett leggyakoribb kérdések a magyar média helyzetét firtatják, nemzetközi szinten is erre kíváncsiak. Beismerte, az elmúlt hónapban már visszautasított egy francia, egy észt, egy német és egy osztrák tévét is, mert úgy gondolja, hogy a magyar médiáról szóló gondolatait nem tanácsos külföldi közszolgálati csatornákon kifejtenie, hanem Magyarországon szükséges felvállalnia – még akkor is, ha a magyar közszolgálati televízióban ezt nem teheti meg.

Hozzáfűzte, képes kockázatot vállalni, annak ellenére, hogy a következményekkel nehezen boldogul. Mostis Gergő szerint Veiszer Alinda a magyar értelmiségben felvállalta a megmondó, kritikus szerepet, de az újságíró ezzel ellentétben úgy gondolja, hogy az az ember, aki értelmiséginek vallja magát, mindig gondol valamit a dolgokról, és nem riad vissza attól, hogy kifejezze azt. Ebből kifolyólag nem érzi úgy, hogy egyedül lenne ezzel a szereppel. 

Az újságíró hangsúlyozta azt is: eddig minden csatornánál úgy indított, hogy munkájában szabad kezet kapott, majd igazat adott Mostis Gergőnek abban, hogy ezt a szabadságot egy idő után általában visszavonták. Magyarázata szerint nem a műsorával, nem is az elképzeléseivel riasztotta vissza a feletteseit, hanem azoknak időközben meg lett parancsolva, hogy a továbbiakban visszaszorítsák a szabad munkafolyamatot.

Az emberek változtak fölötte, és változott a politikai klíma. Mivel újságírónak szerződött, és nem „mikrofonállványnak”, távozott, akárhányszor megpróbálták megfosztani a szabadságától. Úgy érzi, hitelességben megtérül a becsületes állásfoglalás, azonban manapság nem nagyon kifizetődő elvek alapján működni, vagy bátran szót emelni. Beismerte, sokkal kifizetődőbb egy kicsit hallgatni, egy kis kompromisszumot kötni, de ő a szabadságot szereti.

A beszélgetés során a politikára is kitértek, Veiszer Alindát ugyanis nemrégiben felkérte polgármesterjelöltjének a Momentum Mozgalom. Joggal merült fel a kérdés, hogy csak az arcára pályáztak vagy tényleg komolyan gondolták. Az újságíró szerint fontos, hogy a pártok mögött mindig ott álljon egy, a médiából jól ismert arc, de nem ez teszi őket működőképessé, hanem a víziójuk és a megvalósításaik.

Orbán Viktor egyik mondatát idézve – „a nők nem bírják azt a típusú hadjáratot, ami a közszerepléssel jár” – vezette tovább a beszélgetést a moderátor, amire Veiszer Alinda válasza gyorsan érkezett: „nem kell hadjáratot indítani”. Hangsúlyozta, ebben az esetben az etikátlansággal van probléma, mert „nem csak a nők nem bírják a karaktergyilkos hazudozást”. 

„Valamilyennek lenni kell”

Veiszer Alinda egyszerűen fogalmazott: nem tekinti újságíróknak a karaktergyilkos hazudozókat, és azokat sem, akik előre megkapják, hogy aznapi cikkükben miről írjanak. Azt sem tartja újságírónak, aki pártigazításokon vesz részt, és a saját mondanivalóját az aktuális párt elvárásaihoz igazítja. Elmondta, szeretne létrehozni egy közösséget azokból, akik még tényleg újságírók, akik a szakma szabályai szerint működnek, akik fel merik vállalni, hogy hibázhatnak, tévedhetnek, hogy néha arrogánsak vagy épp elviselhetetlenek.

Emelt fővel továbbmenni a tévedések, a hibák után, és nem lealacsonyodni arra a szintre, hogy szitkozódó csatornákkal vitatkozzon az újságíró, nagy feladat, de megéri, mert a hiteles újságíró akkor is „újságíró marad, amikor a hazudozók már rég pártsajtósok lesznek valahol” – jelentette ki.