Vincze Loránt: az EP-választás befektetés a jövőbe, közösségünk megtartásába

A szórvány sajátos problémáiról és az oktatás helyzetéről tájékozódott Brassó megyében kedden Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Délelőtt iskolaigazgatókkal és pedagógusokkal beszélgetett az oktatás kihívásairól, problémáiról, de a jó gyakorlatokról is.

A létszámbeli hátrányból úgy tudunk előnyt kovácsolni, hogy minőséggel, odafigyeléssel, összetartással pótoljuk – mondta a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban Antal Annamária igazgató, aki a digitalizált oktatás előnyeiről, a diákok számára elérhető speciális tanfolyamokról és nemzetközi angol és német nyelvvizsgáról, az inkluzív szemléletükről, az informális és nonformális tanulás fontosságáról beszélt, amelyből a Nebulónia diákszövetség is aktívan kiveszi a részét.

Négyfaluban Székely Melinda igazgató vezette körbe a jelöltet a Zajzoni Rab István iskolában, ahol a tanárokkal váltott szót arról, hogy Romániában az oktatás terén az egyik legnagyobb probléma az, hogy az ország nem tartja be saját törvényeit.

A Minority SafePack Innitiative nevű kisebbségvédelmi európai polgárei kezdeményezés védelmet jelenthet az iskolarendszerünk számára, a biztonságát annak, hogy ezek az iskolák megmaradnak – mutatott rá Vincze Loránt. Az oktatási intézményekbe Ambrus Izabella parlamenti képviselő, Kovács Attila Brassó megyei RMDSZ-elnök és Varga Nándor ügyvezető elnök kísérte el az RMDSZ jelöltjét, Négyfaluban pedig Géczi Gellért volt alpolgármester is csatlakozott hozzájuk.

„Önök itt, a brassói szórványban még inkább érzik az anyanyelv megőrzésének és átörökítésének a súlyát. Közösségként négy-ötévente a szavazatunkkal kell hozzájárulnunk ahhoz, hogy a magyar ügyet képviselni tudjuk az önkormányzatokban, Bukarestben és Európában. Ez befektetés a jövőbe, közösségünk megtartásába” – mondta el Vincze Loránt Fogarason, ahol lakossági fórumon vett részt.

Tóásó Imelda, a Brassó megyei tanács alelnöke az uniós támogatások fontosságára hívta fel a figyelmet: a megye költségvetésének egyharmada uniós forrásból származik, és mivel a nagy beruházásokat ezekből a forrásokból finanszírozzák, így jut keret a helyi fejlesztésekre, a civil szervezetek, egyházak tevékenységének a támogatására is.

Vincze Loránt a halmágyi evangélikus templomot is felkereste. Az 1160–1190 között épült templomnak még mindig aktív gyülekezete van, a mindössze 110 magyar lelket számláló faluban negyvenen gyűlnek össze vasárnaponként a lelkész hívó szavára. A faluban nincs magyar iskola, a lelkész felesége tanítja magyarul a gyerekeket, nagymértékben hozzájárulva ezzel a helyi magyar közösség megtartásához.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?