Kilakoltattak hat családot a református egyházközség ingatlanából
A Căși sociale ACUM!/Szociális lakásokat MOST! aktivista csoport tiltakozása közepette lakoltatott ki hat családot, összesen 25 személyt (köztük gyerekeket és fogyatékkal élőket) kedd reggel a végrehajtó egy kolozsvári ingatlanból, amelyet az Erdélyi Református Egyházközség (EREK) szamosfalvi egyházközsége kapott vissza egy restitúciós per nyomán. A családok helyzetére ideiglenes megoldást talált a városháza.
Az EREK sajtóirodájától megtudtuk: a Vlad Ţepeş utcai ingatlant egy 2013-ban hozott jogerős legfelsőbb bírósági ítélet nyomán kapta vissza az egyházközség. A törvény szerint öt év türelmi időt kapnak a visszaszolgáltatott ingatlanok lakói a kiköltözésre. Ez a türelmi idő lejárt, ezért jelentek meg kedd reggel a végrehajtók.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármester a Maszolnak elmondta: a hat család egyike megtagadta az önkormányzat segítségét, azt mondták, van hol lakniuk. A többi lakót a Prison Fellowship kolozsvári menhelyére, illetve a szociális és egészségügyi igazgatóság fennhatósága alá tartozó központban helyezték el. Ez a megoldás azonban ideiglenes, csak három hónapra szól.
Az alpolgármestertől megtudtuk: a törvény szerint szociális lakás kérvényezése esetén nagyobb pontszámot kap az a család, amely ingatlan-vissza szolgáltatás miatt kilakoltatás előtt áll vagy kilakoltatták őket. A kedden kilakoltatott családok közül kettő kérvényezett szociális lakást a kolozsvári városházától.
Egyiknek hiányos volt az iratcsomója, a másik meg nem ért el akkora pontszámot, hogy szociális lakásra legyen jogosult. „Megjegyzem, hogy évente mintegy tucatnyi szociális lakást tudunk mindössze nyújtani rászorulóknak. Ezért döntött korábban úgy a helyi tanács, hogy lakbérpótlékkal segíti a rászoruló családokat” – magyarázta Oláh Emese.
Az önkormányzat a kérvényező család anyagi helyzetének függvényében havi 900 és 1400 lej közötti összeg lakbértámogatást nyújt. A kedden kilakoltatott családok közül egy kérvényezett lakbérpótlékot, ők meg is fogják kapni ezt a támogatást. A városháza arra biztatja a többi családot is, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. „Fontos feltétel, hogy kolozsvári lakcímmel kell rendelkezniük. Az egyik család nem kolozsvári. Ők nem is törvényesen laktak a szamosfalvi ingatlanban” – jegyezte meg Oláh Emese.
Cikkünk frissül