Teodorovici nekiment az EB-nek az országjelentés miatt

Élesen bírálta az Európai Unió vezetőit pénteken Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, aki szerint Brüsszelt csak a nyilatkozatok szintjén érdekli az állampolgárok jóléte.

A tárcavezető az Európai Bizottság által Bukarestben szervezett rendezvényen bírálta Brüsszelt, ahol bemutatták a romániai gazdaság helyzetéről szóló 2019-es úgynevezett országjelentést. Teodorovici kifogásolta, hogy az uniós végrehajtó bizottság Romániát az egyensúlyhiánnyal küzdő tagállamok közé sorolta, holott a gazdasági mutatók ezt szerinte nem indokolják. Úgy vélte, hogy az EB illetékesei a sajtóból ragadnak ki információkat és téves kontextusba helyezik azokat, majd ezek alapján vonják le a következtetéseket. 

Teodorovici szerint az unió vezetői csak mímelik a lakosság érdekeinek védelmét. Példaként említette Jean-Claude Juncker bizottsági elnöknek a 2017-es évértékelő beszédét, amelyben Teodorovici  szerint az EB elnöke kijelentette: nem fogadja el, hogy Európa egyes országaiban gyengébb minőségű élelmiszereket adjanak el, mint más tagállamokban ugyanolyan árucímkével. A nemzeti hatóságoknak többlethatáskört kell adni, hogy ezeket a törvénytelen eljárásokat megszüntessék - idézte a pénzügyminiszter Junckert. Teodorovici rámutatott, hogy az uniós végrehajtó szerv mandátuma hamarosan véget ér, és ezeket a hatásköröket nem kapták meg a tagállamok. Szerinte az EU csak színleli, hogy érdekli az élelmiszerek esetében alkalmazott kettős mérce.

Újságírói kérdésre válaszolva Teodorovici elmondta: ő Európa-párti, de mindenkit bírálni fog, aki nem korrekt hazájával szemben. "Ha nevén nevezed a dolgokat, még nem jelenti azt, hogy Európa-ellenes vagy" - mondta a miniszter, aki szerint valamennyi kis országgal szemben ugyanolyan bánásmódot kell alkalmazni, mint bármely más országgal szemben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?