A RMDSZ nem ért egyet a kormány 114-es sürgősségi rendeletével

Az RMDSZ nem ért egyet a kormány 2018/114-es számú sürgősségi kormányrendeletével, amely alapos hatástanulmány nélkül alapjaiban befolyásolná és változtatná meg a fiskális és gazdasági rendszerre vonatkozó törvényeket Romániában. Ezt az álláspontot Benedek Zakariás képviselő fogalmazta meg hétfő délután a képviselőház plénuma előtt, a pénzügyminiszter meghallgatásán.

„Több szempontból is kifogásoljuk a 114-es sürgősségi kormányrendeletet. Nem értünk egyet azzal, hogy az ország fiskális rendszerét és a gazdasági életet befolyásoló sürgősségi kormányrendeletet – hatástanulmányok hiányában – egyik hónapról a másikra gyakorlatba ültessék, ahogyan azt sem tudjuk elfogadni, hogy az energetikai, banki, építészeti területeket szabályzó törvényeket, valamint a magánnyugdíjalap jogi keretét is gyökeresen megváltoztassák” – mutatott rá a politikus.

Közölte: azt kérik a kormánytól és a kormánykoalíciótól, hogy módosítsa, és csak 2020-tól léptesse hatályba a sürgősségi kormányrendelet. Így egy év áll a rendelkezésére, hogy készüljön átfogó hatástanulmányt az intézkedések szükségszerűségéről és fenntarthatóságáról. „Meg kell győződnünk arról, hogy az ilyen jellegű fiskális módosítások nem lebénítják, hanem korrekciókat vezetnek be a gazdasági szféra működésébe, és főleg arról, hogy a több mint húsz pontban számos törvényt módosító rendelet megalapozott minden szempontból” – zárta plénumi felszólalását Benedek Zakariás.

Az RMDSZ törvényhozói az elmúlt időszakban több fórumon is bírálták a sürgősségi kormányrendeletet, és a jogszabályi mielőbbi módosítását sürgették. A szövetség a jogszabály parlamenti vitája alatt több módosító javaslatot fog iktatni.

Kapcsolódók

Kimaradt?