Csökken és elöregedőben van az ország legkisebb megyéjének lakossága

Az elmúlt esztendőben csökkent Kovászna megye lakossága, és demográfiai mutatók szerint Háromszék lakossága – akárcsak az ország más megyéiben – elöregedőben van, derült ki a megyei statisztikai hivatal adataiból.

Az elemzés rámutat, hogy Kovászna megye lakossága tavaly július 1-én 226 879 fő volt, ami 877 személlyel kevesebb, mint egy évvel korábban. E szerint a lakosság száma alapján Háromszék az ország legkisebb megyéje.

Bár Háromszéken is nagyobb az elhalálozások száma, mint a születéseké, vagyis a megye lakossága elöregedőben van, de ez a jelenség kevésbé rossz, mint az országos átlag. A statisztikai adatok szerint Kovászna megyében a fiatalok, azaz a 0–14 éves korosztály a lakosság 16,1 százalékát teszi ki, míg az idősek, vagyis a 65 éven felüliek aránya valamivel kisebb, 15,8 százalék. Ezzel szemben országos viszonylatban a fiatalok 14,7 százalékos arányát meghaladja a 65 éven felüliek 15,8 százalékos aránya.

Háromszéken a leginkább elöregedőben lévő települések Kézdialmás, Málnás, Nagyajta, Kökös, Lemhény, Barátos és Vargyas. Ezzel szemben fiatalodnak az előpataki, bölöni, bardoci, kőröspataki, hidvégi, nagyborosnyói és baconi közösségek, vagyis azok a háromszéki települések, ahol nagyobb számú roma közösség is él. 

Negatív szaporulat

Kovászna megyében tavaly az év első 9 hónapjában 1 608 csecsemő született, ezzel országos viszonylatban a 39. helyet foglalja el. Ezzel szemben ebben az időszakban 2 026 személy hunyt el Háromszéken, tehát a megye szaporulata negatív, hiszen 418 személlyel kevesebb született, mint ahány elhunyt. Aggasztó az is, hogy tavaly szeptember végéig 9-cel kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban ebben az időszakban, viszont 71-gyel több háromszéki hunyt el, mint 2017 azonos időszakában. A statisztikai adatok arra is rámutatnak, hogy Kovászna megyében az elhalálozások leggyakoribb okai a szív- és érrendszeri megbetegedések, daganatos megbetegedések és gyomor- és tüdőbetegségek.

A statisztikai elemzés arra is rámutat, hogy Kovászna megyében enyhén több nő van, mint férfi, ugyanis a lakosság teljes egészét tekintve 50,7 százalékos a nők aránya a férfiak 49,3 százalékos arányához képest. Ezt korosztályokra lebontva az látszik, hogy a 0–49 éves korosztályban még a férfiak vannak többen, majd az 50 éves korra fordul meg az arány, míg 85 éves korban már kétszer nagyobb a nők aránya, mint a férfiaké.

Háromszéken tavaly megnőtt a házasodási kedv, hiszen négy házasságra jutott egy válás, ugyanakkor egyaránt nőtt a házasádások és a válások száma is, derült ki a statisztikai adatokból. E szerint az elmúlt esztendő első 9 hónapjában 939 pár házasodott össze, míg 206 házasság bomlott fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?