banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Háromszéki faiparosok adakozva képeznek fiatal szakembereket

Példaértékű szociális és oktatási projektet valósított meg Háromszéken a faipari vállalkozásokat tömörítő Pro Wood klaszter. A kezdeményezésnek mintegy 200 árvaházban élő gyerek és tucatnyi szakiskolás diák a haszonélvezője.

Kádár Rezső, a faipari klaszter menedzsere a Maszolnak elmondta: gazdasági tevékenységük mellett kapocs kívánnak lenni a Kovászna megyei vállalkozói réteg, illetve az oktatási és szociális intézmények között. Ennek legjobb példája az a szociális és oktatási jellegű együttműködés, amelyet közösen valósított meg a Pro Wood Faipari Klaszter, a Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum és a megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság.

A faipari klaszter menedzsere szerint a projekt során a rétyi fafeldolgozó által felajánlott 35 köbméternyi bútorlapból Damokos Csaba formatervező bútorzatot tervezett azokba a családi típusú házakba, ahol állami gondozásban lévő gyerekek, illetve fogyatékkal élők laknak. Az adomány-bútorlapokból a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum asztalos szakmát tanuló diákjai készítik el a bútorzatot. Elsőként a sepsiszentgyörgyi Csorgó utcai családi típusú otthont rendezték be az új bútorokkal.

A faipari vállalkozók, iskola, önkormányzat és szociális igazgatóság közti partnerség célja egyrészt az, hogy szakmailag felkészítsék a szakoktatásban részt vevő fiatalokat a piac igényeire, hiszen a projekt révén alkalmuk van vállalkozóktól, formatervezőktől tanulni és gyakorlatban megvalósítani egy kész terméket, másrészt pedig korszerű bútorzatot kapnak Kovászna megye szociális intézményei is.

Vucic Zsigmond, a rétyi fűrészüzem projektmenedzsere az első rend bútor átadásakor rámutatott: biztosan lesz folytatása a projektnek, mivel olyan helyi kezdeményezéseket támogatnak, amelyeknek főként szociális, de oktatási hasznosulása is van. A Puskás Tivadar Szaklíceum igazgatója, Demeter Dávid szerint az együttműködés jelentősen hozzájárult az asztalos szakos diákok szakmai fejlődéséhez, amely azért is öröm, mert munkájuk eredményeként segíteni is tudtak a rászorulókon.

A Kovászna megyei önkormányzat alárendeltségében működő Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Vass Mária emlékeztetett, hogy közel ezer gyerekről gondoskodnak, többek között 12 családi házban nevelik az állami gondozásban lévő kiskorúakat. Hozzátette: bízik abban, hogy folytatódik az akció, hiszen a gyermekvédelmi és szociális rendszerben van helye a bútorzat korszerűsítésének.

Kimaradt?