Mit tart RMDSZ-elnökként a legfontosabb eredményének, volt-e olyan döntése, amit megbánt? Miben látja a közelgő tisztújító kongresszus és az európai parlamenti választások tétjét? Az RMDSZ elnöki tisztségét egyedüli jelöltként megpályázó Kelemen Hunort kérdeztük.

Akárcsak négy éve, most sincs kihívója a februári tisztújító kongresszuson. Ennek pozitív vagy negatív az üzenete az RMDSZ elnöke számára, ami a szervezet állapotát illeti?

Semleges az üzenete. Nem az én dolgom megítélni, hogy ez jó vagy rossz. Az RMDSZ 29 éves történetében több helyzet is volt: olyan is, hogy akadt kihívója az újra induló elnöknek, olyan is, hogy nem volt verseny a tisztújításon. Nyolc éve hárman indultunk a tisztségért, négy éve nem volt ellenjelöltem. De ezt nem én alakítom. Ha akart volna, bárki indulhatott volna az elnöki tisztségért idén is.

Nyolc éve szerezte meg első elnöki mandátumát, akkor Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely volt a kihívója. Mindketten az RMDSZ jelentős politikusai voltak, eltérő generációkból. Előbbi időközben kilépett a szövetségből, utóbbit keresi a rendőrség. Mond-e bármit is az RMDSZ úgynevezett káderpolitikájáról?

Nem mond semmit. Mindenkinek kell vállalnia a felelősséget a döntéseiért a politikában is. Az RMDSZ-ben sokan megfordultak az elmúlt közel három évtizedben. Volt közöttük mindenféle ember, mint ahogy az erdélyi magyar társadalom is egy komplex társadalom. Rengeteg példát tudok hozni olyan RMDSZ-tagokra, akik kiváló teljesítménnyel, elkötelezetten, kitartással végezték a dolgukat. Ecksteinnak vagy Olosznak a politikai vagy más teljesítménye nem minősíti az RMDSZ káderpolitikáját, sem a 2011 előttit, sem az azutánit. Olosz Gergelyt egyébként én kértem meg 2013-ban, hogy mondjon le, miután bűnvádi eljárás indult ellene. Akkor elmondta nekem, hogy körülbelül mi következik az ügyében, és azt mondtam neki, hogy ezt a helyzetet a lemondásával lehet feloldani. Ezt a tanácsot akkor megfogadta.

Mit tart az utóbbi négy éves, vagy akár nyolc éves elnöki mandátuma legfontosabb eredményeinek az RMDSZ élén?

Az RMDSZ elnökének mindig komplex feladata van. Egyrészt a politikai érdekképviseletet kell vezetnie, összehangolnia a frakciók és a területi szervezetek szintjén. A közösségépítésben is meg kell határoznia a teendőket. Ugyanakkor a kontextustól sem lehet eltekinteni a mérleg készítésekor. Azt kell megnézni, hogy az elmúlt nyolc esztendőben milyen politikai lehetőségeink voltak, és ezekkel a lehetőségekkel hogyan éltünk.

Az elmúlt nyolc évben voltunk ellenzékben és voltunk kormányon is, kétszer. Volt olyan időszak, hogy nem voltunk kormányon, de együttműködésre törekedtünk parlamenti pártok egyikével, másikával. Most éppen egy ilyen időszakban vagyunk. Fontos, hogy 2016-ban meg tudtuk erősíteni a parlamenti képviseletet. Fel tudtunk állni ismét az arányos képviselet szintjére a legutóbbi választásokon. Ha azt nézzük, hogy a mostani parlament létszáma kisebb az előzőnél, a frakciónk pedig nagyobb lett, akkor egyértelmű, hogy az arányos képviseletet vissza tudtuk hozni. Fontos az is, hogy a megyei önkormányzatokban meg tudtuk emelni a jelenlétünket. Képesek voltunk a szövetségkötésre a Magyar Polgári Párttal, meg tudtuk valósítani azt az összefogást, amelyre az erdélyi magyar társadalomban folyamatosan volt és van igény. Bízom abban, hogy ezt az összefogást tovább tudjuk vinni, ehhez megvannak a feltételek. Az én mandátumom alatt mindegyik választáson jól teljesített az RMDSZ.

Emellett az elmúlt nyolc évben az RMDSZ megőrizte és megerősítette azt a képességét, hogy szövetségeket kössön a román politikai szereplőkkel. A román politikában mindig létezett egy törekvés az RMDSZ elszigetelésére. Ez így volt az elmúlt nyolc évben is, de mi mindig megtaláltuk a párbeszéd lehetőségét a parlamenti pártok egyikével, másikával. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ-t komoly politikai tényezőnek tartják, annak ellenére, hogy számbelileg a 6,5 százalékos parlamenti arány nem sok.

A törvényhozásban számos olyan kihívással kellett szembenéznünk, amelyek teljesen eltértek az előző, az uniós csatlakos körüli időszakétól. A megszerzett jogokat kellett megőriznünk, és ez jelentős mértékben sikerült. Az oktatás területén egy picit tudtunk előre is lépni az elmúlt két évben beterjesztett törvénymódosításokkal, illetve ott, ahol értelmezhető volt a jogszabály, próbáltuk egyértelműsíteni. Példa erre a napokban kihirdetett törvény, amelyet megszavaztattunk a parlamenttel, és amely rendezi a magyar tanítók románoktatásának kérdését. Sok ilyen példa van, amelyeket most nem sorolok fel.

Nagy előrelépésnek tartom az RMDSZ nemzetközi kapcsolatainak kiépítését az elmúlt években. Nem csak a Minority SafePackre utalok, amelyet közösen dolgoztunk ki a FUEN-nel, de a mi kezdeményezésünk volt. A magyar-magyar kapcsolatokat úgy rendeztük, hogy partneri a viszonyunk a Fidesz-KDNP-vel, akikkel a Néppártban is együtt vagyunk. Társadalomépítésben is teljesítettünk az elmúlt években. Ha csak a múlt évet, az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programot nézzük, azt hiszem, ha nem is teljesen, de részben teljesítettük a kitűzött célt. Azt a részt nem sikerült teljesíteni, ami nem csak tőlünk függött. A román többséggel folytatott párbeszéd élénkebbé, konstruktívabbá tételére gondolok. Ez nem úgy alakult, ahogy mi szerettük volna, itt még rengeteg tennivalónk van.

Volt-e olyan döntése RMDSZ-elnökként, amit időközben átértékelt vagy akár megbánt?

Talán ha visszapörgethetném az időt 2012-re, akkor megpróbálnám megakadályozni az Ungureanu-kormány bukását. Az akkori kormányváltás nagyon sok mindent meghatározott a következő időszakra. Az USL megerősödött, hatalomra került, és a 2012-es választások is másként alakultak volna, ha abban az évben nem ők vannak kormányon. Akkor én voltam az, aki a MOGYE miatt feszítettem a húrt, és ez egy erős komponense volt a bizalmatlansági indítványnak, ami az Ungureanu-kormány bukásához vezetett. De nem vagyok biztos ma abban, hogy ha nem születik meg a MOGYE helyzetét rendező kormányhatározat, akkor nem akad valami egyéb. Én akkor azt tettem, amit abban a helyzetben tennem kellett RMDSZ-elnökként a marosvásárhelyi orvosi egyetemért. Sajnos a MOGYE helyzetét így sem tudtuk megoldani, mert a közigazgatási bíróság kinyírta a kormányhatározatot, viszont megbuktattunk ezért egy kormányt, amely után egy teljesen más politizálási mód következett, ami a feje tetejére állította 2012 után a belpolitikai viszonyokat.

Ha újra megbízatást kap, mit tekint a fő feladatának?

Meg kell tartanunk a szövetségkötési képességünket. Erősítenünk kell a nemzetközi kapcsolatainkat, tovább kell vinnünk a Minority SafePack kezdeményezést az európai parlamenti választások után. Folytatnunk kell a közösségépítést, a hazai költségvetésből elkezdett beruházásokat. Legfontosabb, hogy az érdekképviseletet a politikában a kollégákkal tovább tudjuk erősíteni a felhalmozott tapasztalatra, tudásra, a szövetségben kialakított kapcsolatrendszerre alapozva, és a következő éveknek a magyar közösséget érintő kihívásaira jó válaszokat tudjunk adni. Ugyanakkor világosan látnunk kell, hogy az érdekérvényesítő képességünk a román belpolitikában fenntartható, de egy bizonyos szint fölé már nem vihető. Ahhoz, hogy ezt megtarthassuk, a nemzetközi kapcsolatokat is építeni kell. Ez a kettő egymást kiegészíti, de nem tudja egyik a másikat kiváltani. A román politikai pártokban van egy alkalmazkodási hajlandóság, ha nemzetközi partnerektől érkeznek hozzájuk jelzések. Azt tapasztaltam, hogy volt hatásuk az utóbbi két évben készített árnyékjelentéseinknek is a nyelvi charta és a kisebbségi keretegyezmény romániai gyakorlatba ültetéséről. Az árnyékjelentéseink azt mutatták meg, mi nem stimmel a román külügy jelentéseiben, és a helyzet megértését az egyensúly felé tolták. Ezekre továbbra is szükség van.

A kolozsvári kongresszus tisztújításra vonatkozó napirendi pontja most már csak formalitásnak tűnik. Mi lesz a tétje a kongresszusnak?

Néhány fontos területen olyan jövőképet kell megfogalmaznunk, amelyek a következő években meghatározzák a politikai döntéseinket. Az identitáspolitika mindig egy karakteres programpontunk lesz, akkor is, ha sokakat irritál, hogy az erdélyi magyar közösség identitásának megőrzésére, erősítésére továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk. Emellett az infrastruktúra-fejlesztésre, munkahelyteremtésre vonatkozó dokumentumokat fogunk elfogadni. Az ifjúság felé is lesz egy erős üzenetünk. Ma a legeslegfontosabb nekünk a mostani húszas-harmincasoknak jövőképet biztosítani. Az elvándorlást fékezni igen, de megállítani nem lehet, visszafordítani nehéz. De azt akarjuk, hogy lássák azok, akik haza akarnak jönni külföldről, hogy itthon érdemes folytatni a munkát. Nemrégiben egy nagyobb csoport fiatallal volt alkalmunk beszélgetni. Ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amely már az uniós csatlakozás után vált felnőtté. Megkérdeztük tőlük, hogy ki akar elmenni az országból? Mindenki felemelte a kezét. Ám egyik sem mondta azt, hogy azért akar elmenni, mert az identitása veszélyben forog. Mindegyikük azt mondta, hogy jobban szeretne keresni, gyorsabban szeretne gyarapodni, biztonságosabb, kiszámíthatóbb életet akar. Amikor azt kérdeztük, hogy a későbbiekben valaki haza szeretne-e jönni, 60-70 százalék felemelte a kezét. Ők nem azért mennének el, hogy valahol a szülőföldjüktől távol éljék le a teljes életüket. És ez jó. Mindezt figyelembe véve nekünk nagyon fontos megpróbálni – a korlátozott lehetőségeinkkel – hozzájárulni ahhoz, hogy kiszámítható jövőjük lehessen Romániában a fiataloknak. Három-négy év alatt biztos nem fogjuk elérni az ausztriai életszínvonalat, de nem is ez a kérdés. Beszéltem egy Londonban dolgozó, negyvenes férfivel, aki elmondta: amennyit most keres, az annyit ér ott kint, mintha itthon keresne 3000 lejt. Ha pedig itthon ennél többet kereshetne, akkor szívesen hazajönne. Azt tapasztaltam, hogy ez a nemzedék nem azért megy külföldre, mert a szülőföldjétől hidegrázást kap, hanem szeretné kipróbálni magát, szeretne jobban, kiszámíthatóbban élni. Ehhez olyan gazdasági környezetet kell teremteni számukra, hogy ez lehetővé váljon.

Régi-új elnökként az első jelentősebb kihívás az európai parlamenti választáson való jó szereplés lesz. Ráadásul egy egyre erősödő EU-ellenes hangulatban, amelyhez a politikusok is hozzájárulnak, Magyarországon és idehaza is. Hogyan lehet ilyen körülmények között meggyőzni az erdélyi magyar választókat, hogy szavazzanak?

Egész Európában euroszkeptikus hangulat van. Ez nem csak Kárpát-medencei magyar jelenség. Ugyanezt tapasztaljuk Csehországban, Lengyelországban, Olaszországban, sőt az északi tagállamokban. Ennek az az oka, hogy az emberek elégedetlenek. A politikai elit abban a tévhitben él, hogy tudja, mi a jó a népnek, a népnek pedig hallgatnia kell, mert úgysem tudja, mi a jó neki. Ez elfogadhatatlan. Ha Európában egyre több helyen megfogalmazzák a közösségek ezt a problémát, akkor meg kell nézni, hogy ez miért van. Én úgy gondolom, hogy az Európai Unióval az égvilágon semmi baj nincs. Az EU-t vezető bürokraták egyik részével viszont igen. Ők azt gondolják, hogy az abszolút igazság birtokosai, azt gondolják, hogy a nemzetek fölötti kormányzást megvalósíthatják. Jelentős részük még csak nem is választott tisztségviselő. Őrzik, féltik a pozícióikat.

Szerintem ma már belátja mindenki, hogy az EU-t meg kell reformálni. Ezt belátják azok is, akik hosszú ideig védték a jelenlegi európai uniós konstrukciót. A németek is kezdik ezt újragondolni, és már nem hiszik azt, hogy amit öt-hat évvel ezelőtt mondtak, azt tovább lehet vinni. Mindenki elfogadja azt, hogy az uniós tagállamok egyike sem lesz versenyképes a globális gazdasági-technológiai versenyben. Még Németország sem. Az európai nemzetek egymásra vannak utalva, a kontinenst meg kell erősíteni. Gazdaságilag erős ugyan, de ez az ereje hamar széteshet, ha nincs mögötte egy erős politikai elkötelezettség, nincs egy jól átgondolt védelmi, biztonságpolitikai stratégiája. Ilyen értelemben kell újragondolni az Európai Uniót. Meg kell vizsgálni, melyek legyenek azok a döntések, amelyeket tagállami hatáskörben kell tartani, melyek legyenek azok, amelyeket Brüsszelben kell meghozni. Azt is újra kell vizsgálni, hogy melyek legyen azok a döntések, amelyeket konszenzussal és amelyeket többségi szavazással kell meghozni. Ezeket a kompetenciákat kell ma szerintem újragondolni, és ha ez megtörténik, az európai emberek fognak bízni EU politikai konstrukciójában.

Ilyen körülmények között az EP-választásoknak arról kell szólniuk, hogy az Európai Uniónak reformokat kell végrehajtania, és ha részesei akarunk lenni az európai döntéseknek, akkor ott kell lennünk. Az euroszkepticizmus nem a távolmaradást jelenti. Nem azt jelenti, hogy oldja meg más a problémáinkat. Az erdélyi magyar közösségnek azért kell ott lennie az EP-ben, hogy részese legyen a reformoknak. Ugyanakkor az őshonos kisebbségek kérdésének is a meg kell jelennie a reformokban. Vannak már erre Európában olyan jó megoldások, amelyeket a kontinensen bárhol alkalmazni lehet.

Ezeket kell nekünk az európai parlamenti választásokon felmutatni. Ez nagy kihívás, nem lesz egyszerű dolgunk. De 12 év tapasztalat az EP-ben számunkra egy dolgot mindenféleképpen megmutat: nem szabad kimaradnunk ezekből a döntésekből. Erről kell a közösségünket meggyőzni.

Az RMDSZ-nek lassan két éve parlamenti együttműködési megállapodása van a jelenlegi kormánypártokkal. A PSD és a különösen Liviu Dragnea pártelnök megítélése folyamatosan romlik, az erdélyi magyarság körében is. Mi a válasza azoknak az RMDSZ-szavazóknak, akik ezt az együttműködést úgy értelmezik, hogy a szövetség egy sokak által inkompetensnek és korruptnak titulált bukaresti hatalmat támogat?

Először is: nem mi választottuk meg sem a PSD-t, sem Liviu Dragneát. Ez nem az RMDSZ felelőssége, a dolgokat nem szabad összemosni. Nem mi vagyunk a felelősek azért, hogy ki a PSD elnöke. A PSD-nek a dolga, hogy milyen kormányt hozott össze, minket nem kérdeztek meg. Teljes mértékben elhatárolom az RMDSZ-t a PSD megítélésétől, mert az RMDSZ-nem semmilyen felelőssége nincs abban, hogy ez a párt olyan, amilyen. Azt tudom üzenni az erdélyi magyar szavazóknak, hogy amikor az RMDSZ-t megítélik, ne kössék a szövetséget sem a PSD-hez, sem az ALDE-hoz, sem az ellenzékhez, senkihez.

Másfelől a parlamentben kezdenünk kell valami a 6,5 százalékunkkal. Én szívesen együttműködnék a liberálisokkal, de a bírálóimat megkérdezném: Ludovic Orbannal együtt jól éreznék-e magukat? Vagy Dan Barnával, aki a magyarokat okolja 29 éves problémákért? Ugyanakkor nem mi tartjuk ezt a kormányt életben. Nélkülünk is megvan a többségük. Itt tények vannak, számok. Az RMDSZ több egyszerű indítványt is megszavazott miniszterek ellen az ellenzékkel együtt, egyik sem ment át a parlamenten. Vizsgálóbizottságok létrehozását kértük az ellenzékkel együtt, egyik javaslat sem kapott többségi támogatást a parlamentben.

Amikor azt mondom, hogy pragmatikus politikát folytatunk, ebben benne van a szövetségkötések pragmatizmusa is. Ez nem jelent, nem is jelenthet semmiféle ideológiai elkötelezettséget, értékazonosságot a szövetségesekkel. Néhány kérdésben az elmúlt időben a kormánypártok segítettek bennünket. A képhez pedig hozzátartozik, hogy mindegyik magyar ügyben az ellenzék támadta az RMDSZ-t. Ez nem jelenti azt, hogy a PSD jó, az ellenzék pedig eredendően rossz. A politikában a dolgok változnak, megfordulhatnak, és ehhez hozzá is szoktunk.

Ha én ma látnék alternatívát, azt mondanám, hogy keressünk egy jobb kormányt. Lehet, eljön a pillanat, amikor lesz alternatíva, de most nincs. Én megértem azokat, akik nagyon világos ideológiai álláspontot képviselnek, nekem is világos ideológiai álláspontom van, de az RMDSZ döntéseit nem lehet ennek függvényében meghozni. Ha lenne 25-30 százalékunk a parlamentben, ezt akár meg is engedhetnénk magunknak. De a kisebbségi politizálásban a pragmatizmusnak kell meghatározónak lennie. Persze, lehet egy olyan pont, amin túl nem tudsz együttműködni sem az egyik, sem a másik oldallal.

Elképzelhető, hogy a tavaszi ciklusban nem hosszabbítja meg az RMDSZ ezt az együttműködési megállapodást?

Ezt nem kell meghosszabbítani, hanem fel kell mondani, ha valami probléma van. A megállapodás négy évre szól, és minden ülésszak végén vagy elején felül lehet bírálni. Ha az RMDSZ-frakciók részéről a tavaszi ülésszakban megfogalmazódik az igény, hogy mondjuk föl a megállapodást, akkor erről vitát nyitunk és megbeszéljük. Egy dolgot azonban folyamatosan el kell mondani: ne mossák össze az RMDSZ-t senkivel. A parlamenti együttműködésünk a kormánypártokkal nem automatizmus, s ez látszott az offshore-törvény vagy a nyugdíjtörvény vitáján is.