Liviu Dragnea nem támogatja az RMDSZ centenáriumi törvénytervezetét

Nem támogatja Liviu Dragnea az RMDSZ tervezetét, amelyet a szövetség a száz évvel ezelőtt elfogadott gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó bekezdésének a törvénybe iktatására nyújtott be.

"Nem támogatom. Egyébként is több szakembertől is arról értesültem, hogy alkotmányellenes a kezdeményezés" - válaszolt a szociáldemokrata pártelnök a sajtó érdeklődésére. Azt is megkérdezték az újságírók Dragneától, van-e tudomása arról, hogy e jogszabály sorsától tenné függővé a szövetség a kormánykoalíció tervezeteinek támogatását.

"Szó sem lehet róla. Egyáltalán nem tárgyaltunk ilyesmiről. (...) Az RMDSZ mindig azokat a törvényeket szavazta meg, amelyekben hitt, amelyeket jóknak tartott, és mi továbbra is erre alapozunk" - nyomatékosította Dragnea.

Az RMDSZ a törvénytervezetében azt kéri, hogy a román állam biztosítson a nemzeti kisebbségeknek lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, így a helyi és a megyei önkormányzatokban, a román és az Európai Parlamentben, a bíróságokon és törvényszékeken, különítsen el a kisebbségek számarányának megfelelő számú munkahelyet a kormányzati és dekoncentrált intézmények vezető testületeiben, valamint a különböző szaktárcák testületeiben.

Kérik azt is, hogy a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatását szabályozzák a kisebbségi statútumban, illetve tegyék lehetővé a megyei önkormányzatok döntése nyomán fejlesztési régiók és különleges státusú autonómiák megteremtését azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él.

Kapcsolódók

Kimaradt?