Facebookon élőzött 220km/órás sebességnél két Maros megyei fiatal

A Maros megyei Libánfalva és Görgényszentimre között súlyos baleset történt csütörtökön este, amikor egy 220 km/órás sebeséggel száguldozó BMW típusú gépkocsi felborult. A 20 éves sofőrt enyhébb, jobb oldalán ülő 23 éves utasát súlyosabb sérülésekkel szállították a Maros megyei sürgősségi kórházba.

A fiatalok a Facebook live applikáció segítségével élőben közvetítették száguldásukat és balesetüket. A felvételen az autó két utasa manele-zenét hallgat, s egyikük lelkesen megjegyzi, hogy már 210 km/h/val haladnak. Utána csak egy nagy csattanás hallatszik, s a videó véget ér.

Mint írtuk, a belügyminisztérium nemrég azzal a felhívással fordult a sofőrökhöz, hagyják abba a vezetés közbeni facebookos élő közvetítéseket. A lakosságot pedig arra kérik, jelentsék az ilyen eseteket. A hatóságok lépését az váltotta ki, hogy az utóbbi időben több halálos baleset is történt amiatt, hogy a sofőrök élő közvetítést indítottak a Facebookon a telefonjukon vezetés közben.

 
 

Legutóbb Temes megyében vesztette életét egy 9 éves kislány és egy 31 éves férfi amiatt, hogy utóbbi a közösségi oldalon „élőzött” a kormánynál. „Értsétek meg, hogy semmivel sem lesztek menőbbek, ha filmezitek magatokat vezetés közben. Veszélybe sodorjátok magatokat és másokat is. A videó nagy eséllyel megjelenik majd a hírekben, de rólatok már csak múlt időben fognak beszélni. Állítsátok meg ezt az őrültséget, amelyik olyan sok áldozatot szedett eddig! A Facebook-felhasználókat pedig arra kérjük, ha látnak ilyen filmezéseket, azonnal jelentés az oldalunkon” – olvasható a felhívásban. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?