Két évvel az 1989-es romániai rendszerváltó forradalom előtt, 1987. november 15-én Brassóban fellázadtak a tehergépkocsigyári munkások, akikhez csatlakoztak az egyetemisták is. A harmincegy éve történt – még aznap elfojtott – kommunizmusellenes zendülésben előbb csak az élelmiszerínség, a lakások fűtéshiánya miatti felháborodásának adott hangot az addigra masszívan iparosított Cenk alatti város négyszáz munkása.

A tiltakozás rövid idő alatt tettlegességig fajuló rendszerellenes megmozdulássá vált. A „Le Ceaușescuval!” skandálása mellett az utcákon felcsendült az 1848-as forradalom himnusza is, a "Deșteaptă-te, române!". A tehergépkocsigyár munkásaiból álló tömeghez a Román Kommunista Párt Brassó megyei székháza előtt csatlakoztak a Brassói Traktorgyár és a Hidromecanica üzem alkalmazottai, illetve diákok és más brassói lakosok, akik a felfokozott hangulatban megrongálták a pártnomenklatúra székhelyét és bántalmazták az RKP aktivistáit is. 

A még aznap este elfojtott lázadás háromszáz résztvevőjét – munkásokat és egyetemistákat – letartóztatták és a Securitate legdurvább módszereivel kihallgatták. Hatvanegyet közülük „csendháborításért” – hiszen elhallgatták a történések politikai jellegét – hat hónaptól három évig terjedő közmunkára ítéltek, amit az ország különböző szegleteinek üzemeiben kellett letölteniük. A kihallgatott, illetve elítélt munkások listáján magyar neveket is találunk: Bencze Dénes, Gergely András, Gergely Árpád, Gyerkó György, Farkas József, Hosszu Aurél, Csomos József, Biró Julianna és Feyer Attila.

Kik a megtorlás résztvevői, felelősei?

Az akkori megtorlás felelőseit a mai napig sem állították bíróság elé. Azt viszont tudni lehet, hogy a kommunista államapparátus nagyon hatékonyan megmozdult: az országból több helyről is érkeztek azok a „rendfenntartók”, akik a kínzás különböző módszereit latba vetve végezték a kihallgatásokat. Az egyik ilyen közismert csatlós Gheorghe Achim ezredes volt, aki az 1989-es fordulat után a brassói rendőrfőparancsnok helyettese lett, 2001-ben innen vonult vissza, de nem végleg, mert a továbbiakban ügyvédként is tevékenykedett a brassói kamara tagjaként. 2011-ben három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték… egyetemi szakdolgozatokkal való üzérkedés és kenőpénz elfogadása miatt.

Ezt a történetet Mihai Demetriade történész, a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) tanácsosa ismertette Facebook-oldalán szeptember 28-i bejegyzésében. Ebben arról is említést tesz, hogy a vallatókat évek óta úgy próbálják beazonosítani, hogy a meghurcoltak között kézről kézre adják a fotóikat, azonban az áldozatok közül kevesen hajlandóak az együttműködésre. Ez az eset viszont abban számít soron kívülinek, hogy az említett ezredes több lázadót is vallatott, megkínozott.

A Maszol megkeresésére a brassói eseményeket behatóan kutató Mihai Demetriade elmondta: történész társaival végzett kutatásaiban elsősorban a dokumentumok a fontosak, ezek nagy része egyedi, eddig ismeretlen kordokumentum. A kutatások középpontjában pedig a megtorlások véghezvivői állnak. „A brassói események után három áldozat hunyt el tisztázatlan körülmények között, és az elmúlt három évtizedben is haltak meg közülük, de többségük ma is él, hál’ istennek” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy mit tud az akkori lázadókról.

A történész közlése szerint a kutatások gerincét száz százalékban a rendelkezésükre álló dokumentumok adják. "Vagyis a történések rekonstruálása nem veszi figyelembe a vallomásokat, ha ezeket nem támasztják alá hiteles dokumentumok. Nem az oral historyra alapozunk” – tette hozzá kérdésünkre a CNSAS tanácsosa. Rámutatott: az elnyomás természete és valós méretei ismeretének hiányával magyarázható az is, hogy a hatóságok, illetve a különböző intézmények a mai napig sem mutatnak hajlandóságot az együttműködésre, a történelmi igazság kiderítésére.

„Márpedig ez a megismerés szorosan függ a belföldi és külföldi archívumok anyagához való hozzáféréstől. Mi áttanulmányoztuk a Szabad Európa Rádió kutatóközpontja birtokában lévő teljes archívumot, hogy megtudjuk az 1987-es eseményeket követő nemzetközi sajtó- vagy diplomáciai vélekedéseket” – magyarázta. A lázadás magyar résztvevőiről kérdésünkre elmondta:  fontos szerepük volt az eseményekben. "Sokat szenvedtek a kihallgatások alatt is, pont azért, mert magyarok” – jelentette ki Mihai Demetriade.

Nem haladt az igazságtétel

A történész egy újabb, csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt firtatja, hogyan viszonyult a posztkommunista állam az akkori megtorlásokhoz. Felidézi: közvetlenül 1990 után két olyan törvényes lépés is volt, amelyben rehabilitálták az áldozatokat – egyszerű köztörvényes bűnözőkből politikai ellenállókká váltak. Az áldozatok nyomására a legfőbb ügyészség vizsgálatot indított még azokban az években, hogy fényt derítsen a kínzók kilétére. A megkezdett vizsgálat dokumentumai azt bizonyítják, hogy a folyamat elindítása éppen a különböző visszaélések elkövetőinek kézre kerítését célozta.

"Szimptomatikusan, a vizsgálat hirtelen leállt az áldozatok vallomásainál, hiszen egyetlen más tanút – tisztet, ügyészt vagy bírót – nem hallgattak ki, nem gyűjtöttek másfajta bizonyítékokat sem. Ez egy olyan kezdet volt, amelynek amint nyilvánvalóvá vált az iránya és hozadékai, rögtön abba is maradt. Sokan a vizsgálatok érintettjei, illetve az ügy koordinálásával és tárgyalásával megbízottak közül akkorra már az igazságszolgáltatás rendszerének kulcspozícióiban dolgoztak vagy éppen a belügyminisztériumban” – fogalmaz bejegyzésében Mihai Demetriade.

További két fontos lépésről is említést tesz: 2006-ban a CNSAS kezdett intézményi szintű vizsgálatban az időszak megtorlásai kapcsán (és itt megjegyzi, hogy a Román Hírszerzőszolgálat „különböző okokból kifolyólag” az 1987-es kihallgatások egyetlen dokumentumát sem bocsátotta rendelkezésre), illetve 2016-ban a katonai ügyészségek első alkalommal indítottak vizsgálatot a lázadás résztvevőit érintő megtorlások kapcsán. „Ez egy fontos pillanat volt, amely igazságszolgáltatási perspektívát is adott az 1987-ben tapasztalt visszaélések bűnöseinek felelősségre vonásának” – olvasható a kutató csütörtöki bejegyzésében.

Ristea Priboi vs Werner Sommerauer és Marius Oprea

Nem lehet a brassói eseményekről beszélni anélkül, hogy ne említenénk egy olyan nevet, amely 1987-es események után is felmerült a brassói eseményekhez fűződő igazságtétel folyamatában. Ő a brassói szász származású, akkoriban szerelőként dolgozó Werner Sommerauer, aki ugyan nem tartozott a tehergépkocsi gyár lázadói közé, de jelentős szerepe volt a zendülésben. Sokkal korábbról megfigyelés alatt állt már a különböző közösségi megnyilatkozásai, felszólalásai miatt, 1979-ig kétszer is letartóztatták. Titokban gyűjtötte a rendszer abszurditásának különböző bizonyítékait, és rögzítette a Szabad Európa Rádió adásait is. November 15-én szerepe volt a Nicolae Ceaușescut ábrázoló kép elégetésében a RKP székházában.

Az események után ama négy lázadó közé tartozott, akiket három év felfüggesztett börtönre ítéltek. Őt Tulceára deportálták közmunkára, ahonnan sikerül üzenetet küldenie a Szabad Európa Rádiónak. De még azelőtt, a brassói események másnapján Bukarestben kihallgatják, és elmondása szerint vallatója nem más volt, mint Ristea Priboi szekus tiszt, a PSD későbbi Vrancea megyei képviselője, Adrian Năstase bizalmi embere és tanácsosa.

Erről az epizódról a forradalmár Marius Oprea és Stejărel Olaru történészeknek a brassói eseményekről szóló, A nap, amit nem lehet feledni: 1987. november 15. című könyvében is mesél. Mondottaiért Ristea Priboi 2002-ben becsületsértési pert indított Werner Sommerauer és Marius Oprea ellen, amit később elveszített. Priboi ellen 2009-ben indított vizsgálatot a DNA kenőpénz elfogadásának vádjával, az ügyet azonban ejtette a legfelsőbb bíróság egy alkotmánybírósági óvás folytán. Werner Sommerauer 2014. április 2-án hunyt el 78 évesen.

Dokumentumfilmet is forgattak a brassói lázadásról

A brassói lázadásról a Román Közszolgálati Televízió dokumentumfilmet is forgatott nemrégiben Liviu Tofan rendezésében. A Brassó 1987. Két évvel túl korán című mozgókép a november 6-11. között megszervezett bukaresti Docuart fesztiválon a legjobb televíziós dokumentumfilmért járó díjat kapta. A filmben a lázadás több résztvevője is megszólal, emlékezik a harmincegy éve történt „túl korán jött” brassói forradalomra.