#Teleormanleaks: Liviu Dragneát terhelő akták kerülhettek elő

A TelDrum irdatlan mennyiségű belső dokumentumának birtokába jutott a Rise Project. A portál oknyomozó újságírói szerint a bőröndnyi iratot a korrupcióellenes ügyészség elől dugták el a Teleorman megyei cég vezetői. Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt terhelő akták is lehetnek közöttük.

Mint ismert, az elsősorban útkarbantartási munkálatokra szakosodott cég megizmosodása ahhoz az időszakhoz köthető, amikor a PSD jelenlegi elnöke a Teleorman megyei tanács élén állt. Alapos a gyanú, hogy a TeldDrum törvényszegések sorozatára alapozva prosperált. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2017 végén európai pénzalapok eltulajdonítása, több mint egymillió eurós kár okozása miatt vádat is emelt a vállalat két vezető, Petre Pitiş és Mircea Vişan üzletember ellen.

 

Az ügyben érintett Liviu Dragnea is: bűnözői csoport létrehozása, hivatali visszaélés és csalás gyanújával indított bűnvádi eljárást ellene a DNA tavaly novemberben. A vádhatóság szerint a bűncselekményeket a politikus a Teleorman megyei tanácselnöki minőségében követte el. Vagyonát zárolták. Az ügyben további nyolc személy ellen indult eljárás, hasonló bűncselekmények gyanújával. A DNA szerint a Tel Drum-ügy gyanúsítottjai körülbelül 127 millió lejes kárt okoztak az államnak.

A Rise Project szerint a bőröndnyi aktát 2017-ben vitték el a cégtől, még a DNA házkutatásai előtt. Az oknyomozó újságírók azt állítják: a bőröndöt egy Teleorman megyei gazda találta meg a birtokán, és átadta nekik. A dokumentumok részletes ismertetését jövő hétre ígéri a Rise Project, de szombaton ízelítőül már közöltek néhányat.

A bőröndből többek között előkerült egy hordozható merevlemez 94 GB adattal a Teldrum egyik kulcsemberének számítógépéről. Másolat készült több ezer számláról, könyvelési mérlegekről, folyószámla-kivonatokról, fantomcégek alapító okiratairól, illetve a vállalat különböző eseményein készített több ezer fotóról és videóról.

A bőröndben volt a TelDrum vezérigazgatójának, Petre Pitişnek a tabletje is, rajta egzotikus utazásokon, céges és magánéleti eseményeken készült fényképekkel, illetve fontos politikusok telefonszámának listájával. De előkerült a Dragnea család több ezer dokumentuma is, többek között a politikus alexandriai birtokának részletes tervrajza, illetve egy irat, amely bizonyítja a Teldrum és a fia cége közötti kapcsolatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?