FRISSÍTVE - Részletek derültek ki az amerikai sportolók elleni támadásról

FRISSÍTVE - Ütlegeltek, majd megszúrtak két amerikai kosárlabdázót szombat éjjel egy brăilai teraszon – írta a debraila.ro portál. 

A 24 éves Darrell Bowie és a 25 éves Joseph McClain egy hónapja szerződött a helyi Cuza Sport kosárlabdacsapathoz. Mindkét fiatalember műtétre szorult, előbbinek súlyos az állapota.

A Brăila megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Mediafax-szal közölte: a késelést dulakodás előzte meg, még vizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, hogy beazonosítsák a tetteseket. Szándékosan elkövetett testi sértés gyanújával indult vizsgálat, tette hozzá Laura Dan.

Helikopterrel a bukaresti Floreasca kórházba szállították az éjszaka Brăila központjában megkéselt egyik amerikai kosárlabdázót.

A brăilai megyei sürgősségi kórház sajtószóvivője, Alina Neacşu tájékoztatása szerint a 24 éves sportolónak az egyik késszúrás átszakította a tüdejét. 25 éves társa az intenzív osztályon fekszik, miután őt is megműtötték az éjszaka, állapota stabil. Állítólag mindketten azt mondták a brăilai orvosoknak, azt szeretnék, ha amerikai kórházban kezelnék őket.

Veszélyes alvilági figurát gyanúsítanak

Többek között egy alvilági figurát, a Dasaev néven ismert Daniel Gabriel Huseint gyanúsítja a rendőrség a támadással – nyilatkozták a nyomozáshoz közel álló források. A Dasaev néven ismert, rendkívül erőszakos megnyilvánulásairól elhíresült alvilági figura büntetett előéletű, Spanyolországban kerítés és nemi erőszak miatt ítélték el.

A térfigyelő kamerák felvételeinek átvizsgálása nyomán a nyomozó hatóságok azonosították a támadásban részt vett személyeket, folyamatban van a felkutatásuk.

Az ügyben a brăilai törvényszéki ügyészség folytatja a nyomozást.

Kimaradt?