Egy hazai portál munkatásai felkeresték a miniszterelnök volt ploiești-i osztálytársait, akiknél a fiatal Viorica Dănciláról érdeklődtek.

Az egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy kiderült: az egykori kollégák jó ideig nem tudták, hogy a jelenlegi kormányfő voltaképp az egykori osztálytársuk. Nem tudták, mert túl azon, hogy az emberek az évek során jócskán megváltoznak, a miniszterelnök időközben nem csupán családnevet, keresztnevet is változtatott.

Viorica Dăncilă – aki Rodica Nica

A kormányfő életrajzában ráadásul említést sem tesz Ploiești-ről, márpedig középiskoláit itt végezte a hetvenes évek végén, a Mihail Viteazulról elnevezett iskolában, csupán Teleorman megyéről, Roșiorii de Vedéről és Videléről ír.

Viorica Dăncilă tizenhárom jegyű személyi számában azonban ott szerepel a huszonkilences számjegy, amely Prahova megyei lakost jelöl, ami megerősíti a tényt, hogy Dăncila Ploiești-ben élt. Amikor 1978 márciusában bevezették a személyi számot, akkor nem a születési, hanem a lakhelyet jelölték meg benne. Ez tehát nem zárja ki azt, hogy a kormányfő valóban Roșiorii de Vedében született, amint az önéletrajzában is írja.

Osztálytársai csak Rodica Nica néven ismerték – és nem tudták, hogy Rodica Nica és Viorica Dăncilă ugyanaz a személy. A vezetéknévcserét még megértették: egykori osztálytársuk nyilván férjez ment, a Viorica név viszont zavarba hozta őket. Az osztálynaplóban a jelenlegi miniszterelnök Vasilica Rodica Nica néven szerepelt. Ráadásul mindenki Rodicának szólította, csak a fiúk, akik cukkolni akarták, nevezték Vasilicának. Heteknek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre rájöjjenek: osztálytársukból miniszterelnök lett.

Az iskolában sem csillogott

A miniszterelnök a felvételi vizsgán az utolsó helyen jutott be a Mihail Eminescu iskolába, ahol 1978 és 1980 között végezte el a kilencedik és tizedik osztályt. Nem volt jó tanuló, középszerűnél is gyengébbnek bizonyult.

Osztálytársai csendes, barátságos és segítőkész lányak írják le, aki hevesen elutasított mindenféle közeledést. Tanulmányai eredményei alapján Dăncilă a kullogók között volt. Miután nem sikerült a felvételije a tizenegyedik osztályba, és ott kellett hagynia a város egyik legjobb iskoláját, nekifeküdt a tanulásnak. Igaz, hogy csak egy szerény, városszéli energetikai líceumba felvételizett – ezúttal sikerrel –, amely ma Elie Radu mérnök nevét viseli. Itt már a „jó tanulók” között tartották számon, persze, az akkori oktatási követelmények szerint: nem lógott, ott volt minden órán és szorgalmasan bemagolta az anyagot. „Tanulmányait illetően Rodica sohasem csillogott, ahogyan abban az iskolában senki sem jeleskedett” – állítják egybehangzóan volt osztálytársai.

Első felvételije az egyetemre sem sikerült. A Bukaresti Műegyetemre akart bejutni, sikertelenül. Ez a próbálkozása annyira reménytelen lehetett, hogy fel igy hagyott vele, a következő évben már a ploiesti-i kőolajipari intézet kutatófúrási szakára felvételizett. Ide nagyon könnyű volt bejutni – de nehéz volt diplomát szerezni. Akkoriban „lehetetlen tantárgyakból” kellett levizsgázni. Pártfelettesétől, Liviu Dragneától eltekintve a miniszterelnök sikerrel letette valamennyi vizsgáját, és 1988-ban elvégezte az intézetet.

Hamuzó tizenéveseknek

Rodica Nica soha nem hívta meg kollégáit lakásába. A ház előtt vagy valahol a városban találkozott velük. A tömbház, amelyben lakott a város szélén volt. Ablakából egy kis parkolóra látott, azon túl már csak a mező volt, meg a vasúti sínek. Osztálytársai úgy tudták, édesanyjával és a nagyanyjával él együtt. Egyetlen alkalommal tett kivételt, amikor betöltötte tizenhatodik életévét. A meghívott osztálytársak igencsak meglepődtek akkor, amikor a házigazda édesanyja megkérdezte a tizenöt-tizenhatévesekről, hogy dohányoznak-e, hozzon-e hamutányért…

A szülők

A miniszterelnök szülei korán elváltak. Édesanyja szövőnő volt a Dorobanțul posztógyárban, amely a város túlsó végében volt. A szomszédok szerint édesanyja nagyon kövér volt, alig tudott járni.

Viorica Dăncilă csak ritkán látogatta meg édesanyját, akinek halála után ő lett a lakás egyedüli örököse. A lakás azóta is üresen áll, a kormányfő a szomszédoknak küldi el a lakásfenntartási költségekre a pénzt. A szomszédok nem veszik jó néven, hogy a negyvennégy négyzetméteres lakást nem adta oda valamelyik szegény rokonának, hiszen Viorica Dăncilának „a bőre alatt is pénz van”. A lakás egyébként ott szerepel a kormányfő vagyonnyilatkozatában.

A miniszterelnök apja, Filimon Nica a hadseregnél dolgozott, és ma is él Ploiești külvárosában, tulajdonképpen a városhoz hozzácsatolt rosszhírű faluban. A kilencvenes évek elején költözött ide. Miután ismeretlen okokból otthagyta a hadsereget a közeli betongyár őreként dolgozott. Itt ismerte meg második feleségét, aki szintén őr volt. Egy romos épületbe költözött, ahol második feleségétől is született egy lánya – akit szintén Rodicának keresztelt.

A túlélők szolidaritása

A miniszterelnök osztálytársai, függetlenül jelenlegi politikai beállítottságuktól, lelkesen beszélnek a hetvenes-nyolcvanas évekről. Mintha megfeledkeztek volna róla, hogy mennyi szenvedésen mentek át azokban az években. Úgy tűnik, ezt az időszakot tekintették életük fénykorának.

Valamennyien szurkolnak volt osztálytársuknak – talán a túlélők szolidaritása is beszél belőlük. Megértően beszélnek egykori kollégájuk bakijairól és elítélik azokat, akik csúfot űznek belőle mindezért. Látszólag ügyet sem vetnek a nagy paradoxonra, miszerint a Romániát vezető miniszterelnök ország- és világszerte az egyik a legnevetségesebb személlyé vált – írja végezetül a miniszterelnök fiatalkoráról beszámoló internetes oldal.